Levetették a székely zászlót a csíkszeredai polgármesteri hivatalról

október 23., békemenet, fidesz, bayer zsolt, tüntetés, Székelyzászló a Békemeneten.
Vágólapra másolva!
Egy jogerős bírósági ítélet nyomán kénytelen volt eltávolíttatni a székely zászlót és a városzászlót a városháza épületéről.
Vágólapra másolva!

A zászlóknak az elmúlt napokban történt, be nem jelentett eltávolítására a Székelyhon.ro portál figyelt fel.

A portálnak Füleki Zoltán alpolgármester magyarázta meg a jogi helyzetet. Az alpolgármester felidézte: a jelképek eltávolításáért a székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indított pert, melyben a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2016 decemberében hozott a város számára kedvezőtlen jogerős ítéletet. A zászlók

ennek ellenére tavaly a helyükön maradtak.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A zászlóperhez egykor magánszemélyként csatlakozott Füleki Zoltán alpolgármester, hogy a pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán lehessen folytatni. Az alpolgármester azonban elmondta: a közelmúltban értesítették Strasbourgból, hogy

keresetét az előzetes vizsgálat nyomán elutasították.


Füleki Zoltán azt is elmondta: a városházáról

zászlókat követni fogja a Városháza felirat is,

amely szintén az ADEC által jogerősen megnyert per következtében nem maradhat a helyén. A harmadik elveszített per a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett rúdra felvont székely és városzászlókra vonatkozik, ezeket is le fogják venni.

Füleki Zoltán úgy nyilatkozott, hogy az eltávolított jelképek ügyében is olyan kreatív megoldást keresnek, mint amilyent a polgármesteri hivatal tanácstermében alkalmaztak. Ott zászlók helyett reklámpannókon (roll up) állították ki a levetetett jelképeket.