A Fehér Ház szóvivője szerint Macron hazudott

2018.04.16. 19:08

A Fehér Ház szóvivője cáfolta Emmanuel Macron francia államfőt, aki egy vasárnapi televíziós interjújában azt állította: meggyőzte Donald Trump elnököt arról, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki Szíriából.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte: nem változott az amerikai kormányzat álláspontja a szíriai szerepvállalásról.
Az elnök egyértelműen megmondta: az a célja, hogy az amerikai erők kivonuljanak Szíriából, mihelyt az lehetséges - jelentette ki a szóvivő.

Emmanuel Macron, francia államfőForrás: AFP/Anadolu Agency/Yassine Gaidi

Washington korábban többször is hangsúlyozta, hogy szíriai jelenléte csupán addig indokolt, amíg nem sikerül legyőzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szír földön harcoló egységeit. A múlt héten szombatra virradóra - az Egyesült Királysággal és Franciaországgal közösen - végrehajtott légicsapás egyszeri volt, és célja a kelet-gútai térségben lévő Dúma városában április 7-én elkövetett vegyifegyver-támadás megtorlása, elrettentés a további vegyifegyver-támadásoktól, illetve a szíriai vegyifegyver-készletek megsemmisítése volt - tudatta a washingtoni közlemény.

Az Egyesült Államok és szövetségesei a damaszkuszi kormányzatot tartják felelősnek a vegyifegyver-támadásért, s mint a Fehér Ház szóvivője pénteken azt mondta: nagyon megbízható hírszerzési információk megerősítik, hogy az ideggázzal elkövetett támadásért Damaszkusz a felelős.