Nagygyűlést szerveznek a román szociáldemokraták a hagyományos család támogatására

2018.04.16. 15:52

Nagygyűlést szervez május második felében a nagyobbik román kormánypárt, Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy egyértelművé tegye: támogatja a "hagyományos családot", vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely "egy férfi és egy nő" házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett.

A nagyszabásúra tervezett megmozdulás megszervezését Liviu Dragnea pártelnök jelentette be, a PSD végrehajtó bizottságának ülése után.

Az időzítést azzal indokolta, hogy célegyenesbe érkezett annak a polgári kezdeményezésnek a parlamenti elfogadása, amellyel a - több mint hárommillió támogató aláírást összegyűjtő - Koalíció a családért nevű ökumenikus ernyőszervezet akar alkotmányos akadályt görgetni a melegházasság esetleges későbbi törvényesítése elé.

Liviu Dragnea, a Román Szociáldemokrata Párt és a Képviselőház elnöke.Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

A PSD azt szeretné, hogy a család alkotmányos meghatározásának módosításáról mielőbb megrendezhessék a népszavazást, ennek előkészítése érdekében pedig nemrég úgy módosították a referendumtörvényt, hogy a népszavazás kiírásának időpontjába Klaus Iohannis államfő - a PSD politikai ellenfele - ne szólhasson bele.

A szociáldemokraták végrehajtó bizottságának üléséről távozó Dumitru Buzatu, a párt Vaslui megyei szervezetének elnöke azt mondta, hogy a nagygyűlés másik témája a hagyományos család támogatása mellett a román centenárium - Nagy-Románia létrejötte századik évfordulójának - megünneplése lesz.A román ellenzéki média szerint a PSD a kormányát érő sorozatos támadások - a korrupcióellenes jelszavakkal szervezett ellenzéki tüntetések és a bérpolitikával elégedetlen szakszervezeti demonstrációk - miatt keres ürügyet arra, hogy erejét és támogatottságát az utcán bizonyítsa.

Április 25-ére a bérpótlékok lefaragásával elégedetlen Sanitas egészségügyi szakszervezet hirdetett tüntetést, május 12-én pedig az igazságszolgáltatás átszervezése és a büntetőjog korrupcióellenes szigorának enyhítése ellen tiltakozó civil szervezetek jelentettek be újabb nagyszabású megmozdulást Bukarestben.