A migránsoknak Ausztriában nem tetszik a fejkendőviselés tilalma

török nő fejkendő asszony lány csador
Vágólapra másolva!
Heinz-Christian Strache alkancellár javasolta először, hogy az ausztriai óvodákban és az általános iskolákban tiltsák be a nők iszlám általi elnyomásának a legfőbb szimbólumát, a fejkendőt. Sebastian Kurz kancellár támogatta az indítványt. A muszlim családok ezt nem hajlandóak elfogadni, és a közösségi oldalakon "fejkendőm nélkül nem" feliratú táblák tiltakoznak az integráció szabályai ellen.
Vágólapra másolva!

A bevándorlók a legkisebb mértékben sem akarnak alkalmazkodni az osztrák társadalom szokásaihoz és hagyományaihoz,

ennek jeléül a nők fejkendőt, nikábot vagy burkát hordanak.

Az ausztriai jobboldali kormánypártok véleménye alapján

a muszlim lányok fejkendő viselésének nincs helye az osztrák óvodákban és általános iskolákban, ezért azt be szeretnék tiltani.

Az iszlám vallású családok úgy tűnik, hogy nem akarnak ebbe beletörődni - írja a Kronen Zeitung.

Az interneten egyre több olyan fotó és videó jelenik meg, ahol tüntető jelleggel

"‪#‎NichtOhneMeinKopftuch‬" (fejkendőm nélkül nem) feliratú táblákat tartanak.

Forrás: Twitter

Sok esetben kis, óvodáskorú gyerekeket vesznek erre rá, ami az osztrák internetezőknek nagyon nem tetszik.

Már németországi muszlimok is "szolidarizálnak" az osztrák hittársaikkal:

Ausztria-szerte nagy a felháborodás emiatt.