Megölte a férje szeretőjét, majd magával is végzett

2018.04.26. 11:09

Egy szerelmi csalódás vérfürdőhöz vezetett az amerikai Philadelphia városában. 

A 48 éves feleség Jennair Gerardot betört a férje 33 éves szeretőjének Meredith Chapmannek az otthonába, hétfőn este. A házban támadt rá a nőre - írja a BBC News.

A nyomozók szerint Gerardot álcázta is magát, ügyelt arra, hogy ne lehessen felismerni. A férjének üzeneteket is küldött, amelyben közölte vele, hogy milyen bosszút forral.

A házaspár gyakran tett közzé boldogságot sugárzó képeketForrás: Facebook

Azonban amire a rendőrök kiérkeztek, már mindkét nő halott volt. A helyi rendőrség közölte, hogy a feleség testét a konyhában találták meg, nem messze feküdt Chapmantől. Két lövés dördült el.

Mindenütt vér volt, a járőrök kint futottak össze a férjjel. A férfi szeretőjével, Chapmannel egy vacsorára készült aznap este, de aggódni kezdett, miután megkapta az üzeneteket, és a nő nem érkezett meg a megbeszélt találkára.

A rendőrség egyik tisztje elmondta, hogy a feleség a lakásban megbújva várt áldozatára. Régóta tudott a viszonyról, eltervezte a gyilkosságot.

A szerető Meredith Chapman szintén házas volt. 2016-ban a szenátori címért is elindult republikánus színekben, sikertelenül.

A nyomozást vezető rendőrhadnagy az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, hogy a feleség a bejárati ajtón keresztül hatolt be Chapman otthonába, majd eltüntette a betörés során keletkező üvegszilánkokat, így a nő haza érkezve, nem számított a támadásra. A feleség parókát is viselt az álcája részeként.

Chapman az állami egyetem marketing igazgatójaként a feleség felettese volt. Azonban felkérték, hogy legyen az asszisztense a pennysylvaniai egyetem rektorhelyettesének.

Chapman két órával a halála előtt Instagramján azt írta, hogy alig várja már az új lehetőséget. Chapman a városi tanács egyik képviselőjének felesége volt, de nem élt együtt férjével.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!