Feloszlatta magát az ETA nevű terrorszervezet

eta
2018. április 20. 2011. október 20-i videofelvételről készített kép a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet tagjairól a sajtó képviselőinek szánt felvétel rögzítése közben egy ismeretlen helyszínen. A spanyol sajtó a baszk közszolgálati televízió (ETB) 2018. április 19-i értesülésére hivatkozva közölte, hogy az ETA május 5-én bejelenti feloszlatását. Az ETA tavaly jelentette be, hogy miután 2011-ben felhagytak a fegyveres harccal, megmaradt fegyvereiket átadják a hatóságoknak. A baszk autonóm kormány egyelőre spekulációnak tartja a terrorszervezet feloszlatásáról információt, és majd akkor értékeli azt, ha tényleg megvalósul - közölte a spanyol közszolgálati televízió. (MTI/AP/Gara)
Vágólapra másolva!
A döntést levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetet - közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán.
Vágólapra másolva!

A lap közzétette az eredeti, baszk nyelven, április 16-i keltezéssel írt levelet, amelyet a terroristák különböző szervezeteknek, intézményeknek és baszk rendőröknek is eljuttattak.

Az ETA korszaka véget ért, de a konfliktus Spanyolországgal nem, mert az nem az ETA-val kezdődött, és nem szűnik meg az ETA útjának lezárultával - áll a levélben.

Forrás: MTI/AP/GARA/APTN/-------------------

A terrorszervezet nacionalista függetlenségi mozgalomként alakult 1958-ban. Céljuk az volt, hogy elérjék Baszkföld függetlenségét. A fegyveres harcokat 2011-ben végleg beszüntették. Az

ETA több gyilkosságot, emberrablást és merényletet követett el

rendőrök, katonák vagy magas beosztású állami tisztviselők ellen.

A merényletekben így is több mint nyolcszázan haltak meg. A szervezetnek ma is több száz tagja van még spanyol és francia börtönökben.