Három fogva tartott amerikait is elengedhetnek Észak-Koreában

Vágólapra másolva!
Minden valószínűség szerint a heteken belül megtartandó amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó keretében engednek el az észak-koreaiak három fogva tartott amerikai állampolgárt – mondta Csoma Mózes Korea-kutató csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Csoma Mózes emlékeztetett arra, hogy van egy függőben lévő ügy Észak-Korea és az Egyesült Államok között: három amerikai állampolgárt még fogva tartanak Észak-Koreában, akik dél-koreai származásúak.

A szakértő szerint küszöbön áll a szabadon bocsátásuk; a dél-koreaiaknak annyit sikerült megtudniuk, hogy

a három ember már nem ott van, ahol előzőleg fogva tartották őket, hanem Phenjan külvárosában szállodai körülmények között várják, hogy távozhassanak.

Olyan jellegű "show-elemekre" lehet számítani, mint hogy esetleg Donald Trump majd kézen fogva átlép velük a határvonalon – mondta Csoma Mózes, aki szerint ezzel azt jelezné az amerikai elnök, hogy ő hozta ki a fogságból a három embert.