Elszabadult egy csuklós busz Pozsonyban - videó

Pozsonyban elszabadult busz
Az elszabadult buszt végül egy közeli parkban a fák állították meg.
Vágólapra másolva!
Egy elszabadult busz ámokfutásával indult a nap a szlovák főváros pozsonyhidegkúti (Dúbravka) városrészében, ahol a 83-as csuklós busz előbb megrongált több parkoló kocsit, majd több útjelző táblát és padot is letarolt, amíg meg nem állították a több száz méterre lévő park fái - számolt be a Markíza kereskedelmi televízió.
Vágólapra másolva!

A buszsofőr a reggeli csúcsforgalomban műszaki hiba miatt leszállíttatta az utasokat, majd maga is leszállt, hogy ellenőrizze az akkumulátort.

A 83-as, vészvillogós piros csuklós busz ebben a pillanatban teljesen üresen elindult, és több mint 300 méteren át meg sem állt, egészen egy parkig, ahol fáknak csapódott.

Az elszabadult buszt végül egy közeli parkban a fák állították meg Forrás: Polícia SR

Az elszabadult busz szemtanúk szerint megrongált két parkoló kocsit, majd miután felhajtott a járdára, letarolt több útjelző táblát és padot is, és csak az onnan több száz méterre lévő parkban lévő fák tudták "útját állni".

A szlovák Markíza tévé hírportálján, a tvnoviny.sk-n közzétett videón, amit egy járókelő készített telefonjával, az látszik, hogy hogyan próbálja a kétségbeesett sofőr utolérni hasztalan az "ámokfutó buszt".

Csodával határos módon személyi sérülés nem történt reggel Pozsonyban, így a szlovák rendőrség nem is indított eljárást.