Bozótvágó késekkel vagdostak halálra egy tanárt iszlamisták

Vágólapra másolva!
Halálra ítélt egy bangladesi bíróság két iszlamistát kedden egy egyetemi tanár megöléséért, akit gyilkosai azért vagdostak halálra bozótvágó késekkel, mert szerintük az angolprofesszor az "ateizmust népszerűsítette".
Vágólapra másolva!

A bíróság a Radzssahi város egyetemén tanító Rezaul Karim Sziddik professzor meggyilkolásában három másik férfit is bűnösnek talált, őket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A bűncselekmény elkövetésével nyolc férfit állítottak bíróság elé, három embert felmentettek.

A fővádlott azonban megszökött, őt távollétében ítélték halálra. A szökött elítélt Sziddik professzor diákja volt az egyetemen.

Az egyetemi tanárt 2016 áprilisában késelték halálra fényes nappal az utcán, amikor éppen hazatartott.

Elkövetőként az Iszlám Állam dzsihadista hálózat jelentkezett, de a bangladesi hatóságok szerint a gyilkosok a Dzsamajetul Mudzsahidin Banglades (JMB) nevű helyi iszlamista szervezet tagjai. Az AFP francia hírügynökség szerint a szervezetnek nincsenek külföldi kapcsolatai, ugyanakkor korábbi jelentések szerint egyik ága, az úgynevezett Neo JMB csatlakozott az Iszlám Állam "ügyéhez".

Az angolprofesszor meggyilkolása illeszkedik azoknak a támadásoknak a sorába, amelyeket az utóbbi években világi beállítottságú, kritikusan gondolkodó bloggerek és akadémikusok ellen követtek el Bangladesben.

2015-től több blogírót is meggyilkoltak gondolataik megfogalmazása, és közzététele miatt, sokukat machetékkel kaszabolták halálra.

Sziddik családja a tragédiával kapcsolatban azt közölte: a professzor sosem szólalt fel az iszlám ellen, feltehetően azért vált a szélsőségesek célpontjává, mert zenei és irodalmi csoportokat vezetett Radzssahiban.

A JMB az utóbbi években számos támadást követett el Bangladesben, az egyik legsúlyosabbat 2016 júliusában egy kávézóban, a bangladesi főváros egyik előkelő negyedében.

Az iszlamista fegyveresek 22 embert öltek meg, köztük 18 külföldit.

A kávéház elleni támadás elkövetőjeként is az Iszlám Állam jelentkezett, de a bangladesi hatóságok a Neo JMB-nek tulajdonították a merényletet.