Csoportos nemi erőszak vádlottjai kaptak felháborítóan enyhe ítéletet

Vágólapra másolva!
Öt férfi megerőszakolt egy 18 éves lányt a San Fermín-ünnepségek alatt. A navarrai bíróság csupán szexuális visszaélés miatt ítélt el a férfiakat, miközben a vád csoportos nemi erőszak volt. A két héttel ezelőtti döntés miatt több ezer diák vonult utcára szerte Spanyolországban.
Vágólapra másolva!

Két évvel ezelőtt öt sevillai férfi megerőszakolt egy 18 éves lányt Pamplonában, amikor a bikafuttatásokról híres San Fermín-ünnepségek zajlottak a városban. Az ügy kapcsán két hete született ítélet, ami kimondja, hogy az elkövetők csupán szexuális visszaélést követtek el, nem csoportos nemi erőszakot.

A navarrai bíróság ítéletében nem látta bizonyítottnak, hogy az öt sevillai férfi megerőszakolta a lányt, ugyanis

a mobiltelefonos felvételeken, amelyeket az elkövetők készítettek az aktusról,

és mutattak be bizonyítékként az eljárásban, nem látszik, hogy a lány ellenállást tanúsítana.

A perben a lány elmondta, hogy a férfiak túlerőben voltak, ő pedig sokkos állapotban volt, és csak azt akarta, hogy mielőbb vége legyen az egésznek.

A bíróság szexuális visszaélés miatt kilencéves börtönbüntetést szabott ki az elkövetőkre, míg az ügyészség 22 évet kért rájuk nemi erőszak miatt.

Az ítélet hatalmas közfelháborodást váltott ki Spanyolországban, amely ellen már több alkalommal is nagyszabású tüntetéseken tiltakoztak.

Többek között Madrid, Barcelona, Valencia és Pamplona belvárosaiban gyűlt össze hangos tiltakozó tömeg. "Ez nem visszaélés, ez erőszak!", "Szégyen!",

- skandálták és írták a magasba tartott transzparensekre.

A Diákszakszervezetek elnevezésű országos egyetemi érdekképviselet hirdette meg a tiltakozóakciót sztrájknak nevezve, hogy felemeljék a hangjukat

- érvelt Ana Garcia, a szakszervezet főtitkára, aki szerint egy ilyen döntés nem maradhat válasz nélkül.

Korábban mintegy 1800 pszichológus és pszichiáter írta alá azt a nyilvános szakmai állásfoglalást, amelyben alátámasztják:

ilyen helyzetben gyakori és természetes emberi reakció, hogy az áldozat lefagy, és képtelen a védekezésre,

amit azonban nem lehet beleegyezésként értelmezni.

Az ügy nyomán a spanyol kormány bejelentette, hogy kezdeményezi a szexuális bűncselekmények meghatározásának felülvizsgálatát az 1995 óta hatályos büntető törvénykönyvben. Az igazságügyi minisztérium kodifikációs bizottsága csütörtökön tartja első ülését.

A bírósági eljárás nem zárult le, miután az összes érintett fél fellebbezést nyújtott be a navarrai legfelsőbb bírósághoz.