Megtalálták a három eltűnt lengyel bányász egyikének holttestét

Vágólapra másolva!
Megtalálták az egy hete omlás miatt eltűnt három bányász egyikének holttestét Lengyelországban - közölte szombaton a Jastrzebiei Széntársaság (JSW). A másik két vájárt tovább keresik.
Vágólapra másolva!

Az omlás - amelyet földrengés okozott - a dél-lengyelországi Zofiówka szénbányában történt múlt héten szombaton. A szerencsétlenség idején 250 vájár dogozott a föld alatt, tizenegyen közülük 900 méteres mélységben, ahol az omlás történt. Négyüknek sikerült kimenekülni, heten azonban a föld alatt rekedtek. Közülük még aznap kettőt kimentettek, kettőt viszont másnap holtan találtak.

A bányaszerencsétlenségnek a most szombaton talált vájár holttestével együtt már három halálos áldozata van, és nagyon kevés az esélye annak, hogy a további két eltűnt még életben van.