Magyar zarándokra támadt a medve a Szent Anna-tónál

medve
Vágólapra másolva!
A pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkezett magyarországi zarándokat támadott meg egy medve a Hargita megyei Szent Anna-tónál - jelentette be pénteken Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.
Vágólapra másolva!

Az egyik közösségi oldalon tett bejegyzésben a megyei önkormányzat elnöke közölte: egy kétéves medve támadt rá egy nőre, aki a csoportjától kissé eltávolodva haladt, kezében szatyorral, amelyben élelem volt.

A medve hátulról megharapta a nő combját.

A sérült a helyszínen elsősegély-nyújtásban részesült, majd beszállították a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházba, ahol bevarrták a sebeit.

Csíkszentmihály település polgármestere, Izsák-Székely Lóránt úgy tudja, a támadást követően

a csoport többi tagja vonta magára a medve figyelmét, a nő ennek köszönhetően szabadult ki az állat karmai közül.

A medve a többi turistát is megtámadta, de nekik sikerült idejében a buszhoz menekülniük, így nem volt több sérült.

Illusztráció Forrás: --

Borboly közölte, hogy azonnal kérte a román környezetvédelmi minisztertől a medve kilövésének engedélyezését,

az állat ugyanis már harmadszor támadott.

Két korábbi áldozata nem szenvedett komolyabb sérülést - tette hozzá a megyei tanácselnök.

Borboly nehezményezte, hogy a minisztérium csak pénteken hagyta jóvá annak a medvének a kilövését, aki május elején támadt rá egy kilenc éves homoródremetei kisfiúra. Ezt éppen akkor közölték az önkormányzati vezetővel, amikor értesítette a minisztert az újabb támadásról, amit Borboly furcsának tart, hiszen már két hete eljuttatták a szükséges iratokat.

Borboly Csaba azt tanácsolta a turistáknak, hogy

kerüljék azokat a helyeket, ahol már több medvetámadás volt, és ne próbálják etetni a medvéket

még akkor sem, ha barátságosaknak látszanak.

Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban betiltotta a populációt szabályozó medvevadászatot is.