A francia hatóságok erőszakra számítanak a muszlim migránsoktól ramadánkor

Párizs, migránstábor
Egy híd alatt tábort vert afgán migránsok bontják el sátraikat rendőri utasításra az igazoltatásukat követően Párizsban.
Vágólapra másolva!
A francia hatóságokat arra figyelmeztettek, hogy Párizs migránsok lakta elővárosaiban erőszakra lehet számítani, mert egy csütörtöki bírósági határozat értelmében máig el kellett volna távolítani a ramadán idejére kihelyezett sátrakat. Az ítélet rendelkezését azonban nem hajtották végre.  
Vágólapra másolva!

Az iszlám vallású bevándorlók Párizs Sevran nevű elővárosában egy magánparkoló területére helyezték el a sátraikat, ahol a hagyományos muszlim böjt hónapjában imádkozni akarnak – írja a Le Parisien című francia lap.

Migránstábor Párizsban Forrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

A parkoló tulajdonosa emiatt jogi eljárást indított Sevran muszlim közössége ellen, amit csütörtökön meg is nyert.

A bírósági határozat alapján keddig, azaz máig el kellett volna távolítani a sátrakat kijelölt helyről.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor a bíróság napi 2 000 eurós pénzbüntetést helyezett kilátásba.

A sátrak viszont még mindig ott vannak.

Mostefa Arar, a helyi muszlimok vezetője szerint

Véleménye alapján ilyen esetek más településeken nem jelentenek problémát, a francia igazságszolgáltatás döntését pedig egyszerűen provokációnak nevezte.

A rendőrség és a csendőrség Mostefa Arar nyilatkozata miatt erőszakra számít Párizs környékén a ramadán ideje alatt.

2013-as adatok alapján Sevran lakosságának a fele migráns hátterű, a többségük észak-afrikai származású, iszlám vallású arab és berber etnikumú.