Füvet akart nyírni, agyonvágta az áram

Vágólapra másolva!
A tragédia Felsősáradon történt. Az 50 éves férfi reggel indult el füvet nyírni, de nem tért vissza. Amikor a szomszédai észrevették a földön fekvő embert, és segíteni akartak neki, őket is megrázta az áram. 
Vágólapra másolva!

Kevésen múlt, hogy a szomszédok nem haltak meg, amikor a segítségére siettek, hiszen többen is életveszélyes helyzetbe kerültek.

Amikor a férfi egyik szomszédja odafutott a sérülthöz, őt is megrázta az áram, akárcsak a feleségét és a lányát - írja a Kárpátinfo.net. A férfi halálát egy nagyfeszültségű leszakadt villanydrót okozta.

A helyiek már többször panaszkodtak a veszélyes villanyoszlopokra, és úgy tudni, hogy a meghalt férfi is felhívta korábban a villanyszerelőket, de azok csak a tragédia után mentek ki a helyszínre.

Az energiaszolgáltató cég azt ígérte, hogy elvégzik a szükséges belső vizsgálatokat, az oszlopokat pedig az egész megyében kicserélik.

A cég technikai igazgatója, Olekszandr Bilak szerint az elektromos vezetéket egy mezőgazdasági gép rongálhatta meg. Az ügyben eljárást indított a rendőrség.