Lavina söpört végig a Mount Everest déli oldalán

Vágólapra másolva!
Nagy lavina söpört végig szerda délután a Mount Everest déli oldalán, ugyanazon a szakaszon, ahol 2014-ben egy hasonló omlás megölt 16 nepáli serpát – közölték helyi illetékesek.
Vágólapra másolva!

"Egy nagy lavina volt, amely a Kumbu-gleccser és az egyes tábor közötti részen zúdult le - mondta Gjanendra Srestha, az idegenforgalmi tárca illetékese, aki a 8848 méteres hegycsúcs alaptáborában tartózkodik.

– tette hozzá.

Az illetékes szerint a csúcsra vezető út sértetlen maradt, és az összes hegymászó, két serpa kivételével, visszaereszkedett alacsonyabb táborokba, amikor a lavina alázúdult. A két serpa rádión jelezte, hogy biztonságban lefelé tartanak.

A közvetlenül az egyes tábor alatt elterülő Kumbu-gleccser mintegy hatezer méter magasan van, az átkelés rajta a Mount Everestre vezető út egyik legveszélyesebb szakasza, mivel gyakoriak a lavinák.

2014-ben a hegymászó szezon végét jelentette a 16 emberéletet követelő lavina, amely akkor zúdult alá, amikor a serpák a kötelek és létrák biztosítását végezték és a magasabb táborokba hordták fel a felszereléseket.

A világ legmagasabb csúcsára vezető utat 10 napja nyitották meg Nepálban a számos országból érkezett, mintegy 340 hegymászó és hegyi vezetőik előtt, hogy az idei tavaszi mászószezonban meghódítsák az Everestet.