Halottjai is vannak Nicaraguában a kormányellenes tüntetéseknek

2018.05.24. 23:53

Több mint száz sérültje és két halottja van Nicaraguában a kormányellenes tüntetők és biztonsági erők csütörtöki összecsapásainak León és Chinandega városokban - közölte a La Prensa című nicaraguai ellenzéki lap az internetes felületén.

Az újabb zavargások röviddel azt követően törtek ki, hogy a nicaraguai katolikus püspöki konferencia bejelentette, hogy határozatlan időre megszakadt az ország békéjének helyreállítását célzó nemzeti párbeszéd a kormány és a civil társadalom képviselői között. A megbeszélések eddig nem jártak kézzel fogható eredményekkel.

A múlt szerdán indult párbeszéd, amelyben a katolikus egyház vállalta a közvetítő szerepét, azután vált elkerülhetetlenné, hogy a szociális megszorító intézkedések miatt tüntetők és az ellenük bevetett paramilitáris erők összecsapásaiban több mint 60 ember halt meg.Latin-Amerika második legszegényebb országában április közepe óta erőszakossá fajult tüntetések zajlanak a kormány azon terve ellen, hogy 22,5 százalékra emelje a társadalombiztosítási járulékokat, és párhuzamosan 5 százalékkal csökkentse a nyugdíjakat. Bár az elnök április végén meghátrált és visszavonta a tervezett reformot, a nyugalom nem állt helyre az országban.