Újra találkozott az észak- és a dél-koreai vezető

2018.05.26. 13:46

A szöuli elnöki hivatal tájékoztatása szerint az áprilisi csúcstalálkozójuk után szombaton újból személyesen tárgyalt egymással Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Mun Dzsein dél-koreai elnök.

A két országot elválasztó demarkációs vonalon lévő Panmindzsonban tartott találkozón a két politikus többek közt az észak-koreai vezető és az amerikai elnök közötti esetleges találkozóról is egyeztetett.

Kim Dzsongun az eredeti tervek szerint június 12-én Szingapúrban találkozott volna Donald Trumppal,

az amerikai elnök azonban az észak-koreai vezetést okolva csütörtökön lemondta a csúcsértekezletet, amelynek legfontosabb témája az észak-koreai nukleáris program felszámolása lett volna.

Donald Trump később újból nyitottnak mutatkozott arra, hogy mégis megtartsák a találkozót, péntek este Twitter-bejegyzésben pedig azt írta:

Nagyon gyümölcsöző megbeszélések folynak Észak-Koreával a csúcstalálkozó megtartásáról.

Mun Dzsein vasárnap ad részletes tájékoztatást a szombati kétórás találkozójáról Kim Dzsongunnal.

KAPCSOLÓDÓ CIKK