Több mint 27 millió forintot adtak egy 125 éves farmernadrágért

Vágólapra másolva!
Majdnem 100 ezer dollárt (27,4 millió forint) fizetett egy farmergyűjtő egy 125 éves Levi Straussért.
Vágólapra másolva!

A hajdani vadnyugatról származó, eredeti farmert 2016-ban nem sikerült elárverezni, most azonban már egy délkelet-ázsiai rajongó gyűjteményét gyarapítja.

Daniel Buck Soules, a Daniel Buck aukciósház képviselője azt mondta, az ár megközelíteti a Levi Strauss-rekordot, ám a magán adásvételi szerződés szabályai szerint titokban kell tartaniuk a pontos összeget és a vevő kilétét, lakhelyét.

Az új tulajdonos a május 15-i vásárlás előtt elküldte egy munkatársát Portlandbe, hogy megvizsgálja a ruhadarabot.

A nadrágot 1893-ban vette magának Solomon Warner arizonai kereskedő, a hajdani vadnyugat legendás figurája.

A kék farmer szövetét New Hampshire-ben állították elő, a nadrágot a Levi's San Franciscó-i varrodájában készítették.

A mai Levi's farmerekkel ellentétben csak egyetlen hátsó zsebet illesztettek rá, övtartója pedig egyáltalán nincs, mert akkoriban a férfiak nadrágtartóval viselték.

A pamutvászon, gombos sliccű nadrágot erőteljes alkatú férfira szabták, dereka 44-es méretű, vagyis nagyjából 112 centiméteres volt, ami arra utal, hogy Warner nem tartozott az apró termetűek közé.

A ruhadarabot évtizedeken át egy ládában tartották, ahonnan újszerű állapotban került elő, hiszen Warner csak néhányszor viselte, mielőtt rákban meghalt. Nevét Tucsonban utca őrzi.

Soules már két évvel ezelőtt meghirdette a nadrágot, de egy számítógépes hiba miatt az online árverés meghiúsult, ezután döntött úgy a farmer tulajdonosa, hogy a magánadásvétel útját választja.

A régi farmerekért jelentős összegeket adnak: egy 1880-as években gyártott 501-est egy japán gyűjtő vásárolt meg 60 ezer dollárért, egy 1888-as nadrág pedig hat számjegyű összegért talált gazdára Soules elmondása alapján.