Felkavaró felvétel: Egy rendőr ököllel üti egy fiatal nő fejét

Vágólapra másolva!
Egy New Jersey-ben dolgozó rendőr a Wildwood strandon bántott egy 20 év körüli fiatalt intézkedés közben. A nő részeg volt, emiatt akarta felelősségre vonni a rendőr, de ő nem hagyta magát. A rendőr kétszer megütötte. Vizsgálják, hogy rendőri túlkapás történt-e.
Vágólapra másolva!

Az incidenst rögzítették a helyszínen tartózkodó szemtanúk.

A fiatal nőt, Emily Weinmant először a rendőr a homokba szorította, majd ököllel kétszer megütötte.

Az egyik ütés a fejét érte, a másikat kicsit lejjebb, a nyakánál kapta - írja a Fox News.

A felvételen az is látszik, hogy

egy gyerek is a verekedés közelében volt, őt egy férfi emeli ki Weinman mellől, miközben két rendőr fogja le a részeg nőt.

A videón hallatszik, amint a szemtanúk azt javasolják a nőnek, hogy

hagyja magát, ne védekezzen.

A nő a közösségi oldalán azt bizonygatja, hogy a rendőr szabálytalanul járt el vele szemben.

A rendőr pedig azt mondja, Emily Weinman inzultálta őt, ezért kellett megállítania. Vizsgálat indult a helyzet tisztázására, az amerikai rendőr testkamerájának felvételeit is elemzik. Robert Regalbuto rendőrfőnököt, a férfi felettesét is kérdezte a Fox News, aki addig nem akar beszélni az ügyről, amíg le nem zárul ez a nyomozás.