Halálos áldozatai is vannak a Floridát elérő viharnak

Horizontal BRIDGE
A kubai Zaza del Medio egyik hídját is elmosta a heves esőzés miatt kialakult ár
Vágólapra másolva!
Heves esőzések és erős széllökések kíséretében elérte helyi idő szerint hétfőn Florida partjait az Alberto névre keresztelt szubtrópusi vihar, amelynek megérkezése előtt egy nappal szükséghelyzetet hirdettek több amerikai szövetségi államban.
Vágólapra másolva!

A vihar központja a floridai Laguna Beach környékén ért partot. A szárazföldre érkezve a vihar némileg veszített erejéből, de így is óránkénti hetven kilométert meghaladó széllökéseket mérnek a központjában. A heves esőzések sok helyütt árvizeket okoztak, több mint 2600 háztartás maradt áram nélkül Florida északnyugati részén.

Áldozatok is vannak

Észak-Karolinában meghalt két újságíró, akik az ítéletidőről tudósítottak. Interjút készítettek a helyi tűzoltó-parancsnokság főnökével a közeledő vihar miatt teendő biztonsági intézkedésekről, és néhány perccel később gépkocsijukra zuhant egy fa, amely kidőlt a viharos szélben.

A Mexikói-öbölben képződött szubtrópusi vihar észak felé halad, óránként körülbelül 15 kilométert tesz meg. A meteorológiai szolgálat szerint amennyiben a szél iránya nem változik, a vihar órákon belül eléri Alabamát, kedden pedig Tennessee-t, és csütörtökön már a Nagy-tavak környékén fog dühöngeni.

A kubai Zaza del Medio egyik hídját is elmosta a heves esőzés miatt kialakult ár Forrás: AFP/Str

Az Egyesült Államok három szövetségi államában - Alabamában, Mississippiben és Floridában - már vasárnap szükségállapotot hirdettek. A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a szubtrópusi vihar idején kisebb tornádók alakulhatnak ki.

Kuba középső részén mintegy 11 ezer embert evakuáltak

az Alberto okozta árvizek miatt. Az áradások komoly károkat okoztak a banán-, bab- és dohányültetvényekben. A szigetország egyes részein nem volt áramszolgáltatás.

Kezdődik a hurrikánszezon

Alberto az idei, "hivatalosan" csak június 1-én kezdődő hurrikánszezon első vihara, amely nevet kapott. Az amerikai óceán- és légkörfigyelő szolgálat az idén átlagos vagy átlagosnál erősebb hurrikánszezonra, 10-16 trópusi vihar érkezésére számít, amelyek közül öt-kilenc hurrikánná fejlődhet. Az előrejelzés szerint közülük legfeljebb négy lehet nagy erejű, óránkénti 178 kilométert meghaladó széllökésekkel.