Óriási, kacsákat faló aligátort fogtak Floridában

aligátor, Florida
Vágólapra másolva!
Egy óriási aligátor tartotta félelemben egy floridai tó környékén élőket. Bár a kacsákat pusztította, attól tartottak, hogy esetleg más is bekerül az étrendjébe.
Vágólapra másolva!

Egy óriási, közel három és fél méteres aligátort fogtak egy floridai tóban.

A közelben élők jelentették a garázdálkodó állatot, aki a tóban élő kacsákat falta, majd pedig egy udvaron is feltűnt

- írja az Inside Edition.

A tóban élők kacsákat falatozta Forrás: Youtube

A környéken élők bejelentették az állatot, így a méretes aligátort szakemberek fogták be, még mielőtt a kacsákon túl az emberekre is rátámadt volna..

Egy korábbi videón az egyik lakó megörökítette az állatot, ahogy a parton pihen.

A helyeik megnyugodtak, hogy eltűnt az aligátor a közelükből, és hogy így a kacsák létszáma sem ritkul tovább.

Nem ez az első eset, hogy a környéken aligátor tűnik fel a közeli kertekben.

Korábban egy négyméteres példányt láttak. Amit szintén befogtak, és megöltek, mivel az ekkora aligátorokat már nem helyezhetik fogságba a floridai szabályok szerint.