Kim Dzsongun nem akar atombombát

Vágólapra másolva!
Észak-Korea változatlanul, következetesen és szilárdan elkötelezett a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése mellett - tudatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel csütörtökön Kim Dzsongun, az ország vezetője a KCNA helyi állami hírügynökség jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A KCNA arról számolt be, hogy Kim abban bízik, hogy Észak-Korea és az Egyesült Államok kapcsolata, valamint a nukleáris leszerelés lépésről lépésre megvalósítható. Kim szerint a nukleáris leszerelést hatékony és konstruktív tárgyalások útján kell megoldani.

Kim és Lavrov a KCNA szerint abban állapodott meg, hogy szorosabbra fűzik Phenjan és Moszkva együttműködését, és

Kim Dzsongun még idén találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A KCNA tudósítása szerint Szergej Lavrov méltatta, hogy Phenjan felvette a kapcsolatot Szöullal és Washingtonnal, és úgy értékelte, hogy a Koreai-félsziget körüli helyzet a stabilitás szakaszába lépett.
Kilenc évvel ezelőtt járt legutóbb orosz külügyminiszter Phenjanban.

Észak-Korea és az Egyesült Államok pedig Kim Dzsongun és Donald Trump amerikai elnök találkozójára készül, amelyet várhatóan június 12-én tartanak Szingapúrban. A találkozó történelmi jelentőségét az adja, hogy

hivatalban lévő amerikai elnök még sosem találkozott észak-koreai vezetővel.