Dániának elege van a migránsokból

Vágólapra másolva!
Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő azt mondta, Dánia több európai országgal (köztük Ausztriával) tárgyal egy központ létrehozásáról az elutasított menedékkérők számára. Utalt arra, hogy egy nem túl vonzó európai célországról lenne szó.
Vágólapra másolva!

Rasmussen kedden a DR helyi rádióadónak azt mondta, a meglehetősen előrehaladott tervek szerint a tábort egy, a migránsok körében nem túl vonzó célországban állítanák fel. Nem említette, hogy Sebastian Kurz osztrák kancelláron kívül kikkel folytat megbeszélést a projektről. A tervek megvalósításába még az idei év vége előtt belefoghatnak - mondta a bizakodóan nyilatkozó Rasmussen.

- mondta a szigorú bevándorlási politikájáról ismert dán kormány vezetője.

A dán miniszterelnök szerint több ország együttműködésére van szükség a kérdésben, mert „egyikünk sem boldogul egyedül”. Mint mondta, a projekt megvalósítása előtt azonban egyelőre jogi és pénzügyi akadályok tornyosulnak.

Rasmussen szerint igazán eszményi az lenne, ha

a menedékkérelmeket Európán kívülről adnák be, és csak a pozitívan elbírált dokumentumok benyújtói utazhatnának be a kontinensre.

Szerinte azonban ez nehezen megvalósítható. A dán rendőrség márciusi becslései alapján 956 elutasított menedékkérő tartózkodik az országban.

Dánia 1973 óta az Európai Unió tagja. Az országnak az 1992-ben megkötött edinburghi megállapodás adott lehetőséget arra, hogy külön utakon járjon az uniós szinten eldöntött igazság- és belügyi kérdésekben. A dánok azt követően kapták meg a kimaradás lehetőségét, hogy egy népszavazáson elutasították az uniós intézmények alapjait lerakó maastrichti szerződést.