Meg akarta ölni Benjámin Netanjahút egy terrorcsoport

Vágólapra másolva!
Izraeli vezetők, köztük Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Nir Barkat jeruzsálemi polgármester elleni merényletre készülő terroristacsoportot fogott el a Sin Bét belbiztonsági szolgálat Izraelben.
Vágólapra másolva!

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet szerint már vasárnap vádat emeltek a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet három tagja ellen, akik

Szíriából irányítva izraeli vezetők megölésére készültek,

de csak kedden hozták nyilvánosságra a történteket.

Az egyik vádlott a 30 éves Muhamad Dzsamal Rasde, aki a Jeruzsálemtől keletre lévő

Suafat menekülttábor lakója, és terrorista tevékenységért korábban már ült izraeli börtönben.

A nyomozás szerint külföldi, köztük szíriai terroristák útmutatásai alapján tervezte a támadásokat, többek között az amerikai konzulátus egyik épülete elleni akciót, valamint a Palesztin Hatóság fegyvereseinek kiképzésében részt vevő kanadai delegáció elleni merényletet.

A csoport azt tervezte, hogy a támadások végrehajtásához Jordániából hoznak segítőket. A Sin Bét szerint Rasde előzetesen információt gyűjtött a célpontokról a szíriai terrorszervezetektől kapott utasítások alapján.

A két másik gyanúsítottat később fogták el. Kihallgatásuk megerősítette a vádak megalapozottságát, és újabb információkat szolgáltatott a gyanúsítottak és a csoport tevékenységéről.

- mondta Jiszrael Kac hírszerzésügyi miniszter kedden a Ynetnek.

Azt is mondta, a kormányfőt nagyon szoros biztonsági gyűrű veszi körül, és jelentős a megelőzési tevékenység is. Mint fogalmazott, mellesleg minden nap megpróbálnak terrortámadásokat exportálni Izraelbe, és a biztonsági szolgálatok és szervezetek napi szinten csodálatos megelőző munkát végeznek, amelynek 99 százaléka el sem jut a nyilvánossághoz.