Többen meghaltak egy bányarobbanásban Kínában

Vágólapra másolva!
Tizenegy halálos áldozata és kilenc sérültje van egy Kína északkeleti részén, Liaoning tartományban kedden történt bányarobbanásnak.
Vágólapra másolva!

A CCTV kínai állami televízió értesülése szerint

egy robbanószereket szállító teherautó robbant fel a Huamei Group társaság üzemeltetése alatt álló vasércbánya bejáratának közelében.

A sérülteket kórházba szállították, a helyi hatóságok pedig megkezdték a robbanás következtében a bányában rekedt 25 vájár mentését.

A halálos áldozattal járó bányabalesetek nem számítanak ritka eseménynek a távol-keleti országban.

Csak az elmúlt két év során három súlyos bányabaleset történt Kínában.

2017 májusában Hunan tartományban tizennyolc bányász halt meg gázszivárgás következtében, ugyanez év márciusában az ország északkeleti részén tizenheten veszítették életüket egy leszakadó bányaliftben, 2016 decemberében pedig összesen 59 bányász halálát okozta egy Belső-Mongóliában, illetve egy Hejlungcsiang tartományban bekövetkezett bányarobbanás.