Durva iszlamista provokáció: dzsihadista rapper lépne fel a Bataclanban

2018.06.14. 09:05

A 2015. novemberi terrortámadások egyik fő helyszínén, a Bataclan koncerttermében lépne fel a magát iszlamohuligánként aposztrofáló rapper, Médine.

Több francia jobboldali politikus provokációnak és kegyeletsértésnek nevezte, hogy a botrányhős muszlim rapper pont a Bataclant választotta koncertje helyszínéül. Bár nagy felháborodást keltett az ügy, a Bataclant üzemeltető cég mégis engedélyezte a rapper fellépését - írta a 888.hu. A Bataclan koncerttermében 90 embert mészároltak le a dzsihadisták 2015. november 13-án. 

Egy iszlamista rapper léphet fel a 2015-ös párizsi terrortámadás helyénForrás: 888

Médine vallásos muszlim, szövegeiben is sokszor visszaköszönnek a Korán tanai. A születésekor kapott keresztnevét használja a művészneveként is. A Médine név (azaz Medina) az iszlám egyik szent városára utal, ahol Mohamed próféta lerakta az iszlám alapjait, és kiépítette annak vallási rendszerét.

A botrányairól és kétes elszólásairól ismert rapper önmagát iszlamohuligánként aposztrofálja. Nyíltan támadta már a szekularizmus intézményét is, 2015-ös „Don't Laik” című dala (melyben az európai szekuláris világot kritizálja) pont egy héttel a Charlie Hebdo megtámadása előtt jelent meg. Legismertebb dalának címe egyszerűen annyi. Dzsihád.

Becstelen és kegyeletsértő

A francia jobbközép Republikánus Párt vezetője, Laurent Wauquiezt sokkolta a hír, hogy Médine a Bataclanban tervez fellépni. Wauquiez szerint elfogadhatatlan, hogy míg Médine arról rappel, hogy keresztre feszítené az ateistákat, addig eközben a kegyhelyként kezelt és tisztelt Bataclan falai között engedik fellépni.
„A Bataclanban 90 honfitársunk életét követelte az iszlamista barbarizmus” – emelte ki a jobboldali politikus, aki szerint Médine fellépése a Bataclanban kegyeletsértő és becstelen dolog Franciaországra nézve.

Marine Le Pen, a Nemzeti Összefogás (korábban Nemzeti Front) vezetője szerint minden francia számára elfogadhatatlan, hogy a rapper „a Bataclan színpadán köpködhet”. Elegünk van már az iszlám fundamentalizmus önelégültségéből és a folyamatos provokációból – fogalmazott Le Pen a Twitteren. A korábban Nemzeti Frontként ismer Nemzeti Összefogás Le Pen vezetésével aláírásgyűjtést indított, hogy megakadályozzák a rapper fellépéseit a Bataclanban. A petíciót 17 ezer ember írta alá már az első napon, azóta folyamatosan növekszik ez a szám.