Több mint ezren tiltakoztak Macedóniában az ország névváltoztatása ellen

szkopjei tüntetés
A macedón ellenzéki konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja, a VMRO-DPMNE pártszövetség kormányellenes tüntetése a szkopjei kormányépület előtt.A tüntetők az ország nevének megváltoztatása ellen tiltakoztak és előrehozott választások kiírását követelték.
Vágólapra másolva!
Mintegy ezerötszázan tiltakoztak a Macedónia nevének megváltoztatásáról született macedón-görög egyezmény ellen szerda este a szkopjei parlament előtt. A tüntetők vizes palackokkal és gyújtópalackokkal dobálták meg az épületet, amelyet rendőrök védtek.
Vágólapra másolva!

A macedón sajtó beszámolója szerint a jobboldali szimpatizánsokból, focidrukkerekből és a közösségi hálókon szerveződött emberekből álló tömeg

  • „Árulók”,
  • „Már van nevünk, az pedig a Macedónia”, valamint a
  • „Macedónia a macedónoké”

feliratú transzparenseket mutatott fel,

és a kormány lemondását követelte.

A tiltakozás viszonylag békésen zajlott, a Molotov-koktélok nem okoztak nagyobb kárt a parlament épületében. Néhány villanógránát is robbant, a focidrukkerek jelzőfáklyákkal tiltakoztak,

de a tüntetők nem tűztek össze az épületet biztosító rendőrökkel.

A tüntetők az ország nevének megváltoztatása ellen tiltakoztak, és előrehozott választások kiírását követelték Forrás: (MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Szerda délután Gjorge Ivanov macedón államfő bejelentette, elfogadhatatlannak és kártékonynak tartja, nem támogatja,

ezért nem fogja aláírni a Macedónia nevének Észak-Macedóniára történő megváltoztatására vonatkozó egyezményt.

A jobboldali elnök szerint a szkopjei szociáldemokrata kormány nem törekedett arra, hogy minden párttal tárgyaljon a probléma megoldásáról, és hogy konszenzusra jusson a kérdésben.

A megállapodás szövege megalázó. Véleményem szerint nem igazságos és nem hazafias lépés, hogy Görögország mindent megkap, amit a megegyezésért cserébe kért, Macedóniának viszont semmi sem jut. Ezzel a megállapodással az őseink egységes Macedóniára vonatkozó ígéretét tapossák sárba, és eltörlik az állam 27 éves történetét.

- fogalmazott a macedón államfő.

Gjorge Ivanov, macedón államfő határozottan ellenzi a névváltoztatást Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Besar Ademi

Ezt követően a kormány kiadott egy közleményt,

amely szerint a nép, és nem a köztársasági elnök dönti majd el, hogy támogatja-e a megállapodást,

valamint sajnálatának adott hangot, hogy Gjorge Ivanovnak nem sikerült túllépnie saját gyengeségén, és belátnia, hogy a megállapodás milyen lehetőségeket nyit meg Szkopje előtt.

A görögöket is megosztja Szkopje és Athén megállapodása arról, hogy ezentúl Észak-Macedóniának hívják az eddig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv államot - írta az AFP francia hírügynökség szerdán.

Az Új Demokrácia ellenzéki párt szerdán jelezte, hogy bizalmatlansági indítványt tervez benyújtani Ciprasszal szemben a megállapodás miatt

- mondta a Reuters hírügynökségnek a párt egyik forrása. Ezt a segélycsomagok reformjáról csütörtökön folytatandó parlamenti vitát követően terjesztik elő - tette hozzá.

A csekély parlamenti többséggel rendelkező Ciprasznak kritikusai szerint nem áll hatalmában, hogy érvényt szerezzen a megállapodásnak, amelyet még koalíciós partnere,

Panosz Kammenosz nacionalista politikus is elutasít.

A görög ellenzéket vezető Kiriákosz Micotákisz konzervatív politikus is határozottan bírálta a megállapodást, szerinte a macedón nyelv és nép elismerése elfogadhatatlan nemzeti kapituláció. Micotákisz azt kérte szerdán a parlamenttől, hogy bocsássa szavazásra az új elnevezést még azelőtt, hogy az erről szóló megállapodást aláírja a két ország külügyminisztere.

Hivatalosan meg nem erősített görög sajtóértesülések szerint erre a hét végén kerülhet sor a görög-macedón-albán hármashatárnál található Preszpa-tónál.

A görög ellenzék is tiltakozásokat jelentett be a hét végére Athénba.


A macedón és a görög miniszterelnök kedden jelentette be, hogy 27 év után kompromisszumos megállapodás született a görög-macedón névvita rendezésének módjáról, és a délszláv államot ezentúl Észak-Macedóniának fogják hívni. A megállapodás lehetővé teszi, hogy Görögország eddigi ellenkezésének feladásával megkezdődjenek a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval, és várhatóan a NATO is hamarosan felveszi az országot a tagjai közé.