Háromszor annyit költene Brüsszel a migráció ösztönzésére, mint eddig

Idomeni, 2016. március 14. A macedón határ mellett fekvő Idomeni görög falu közelében lévő táborukból útnak indult migránsok mennek, hogy a határon emelt macedón védőkerítést megkerülve bejussanak Macedóniába 2016. március 14-én. (MTI/EPA/Nake Batev)
Vágólapra másolva!
Információink szerint az Európai Bizottság egy migrációt támogató uniós költségvetési javaslatot tett le az asztalra, amely a jelenlegi (2014-2020) 13 milliárd euró helyett immár 35 milliárd eurót biztosítana a következő hétéves ciklusban (2021-2027) a migráció kezelésére és az úgynevezett "határvédelemre". A javaslat megvizsgálása után azonban egyértelműen kiderül, hogy a megnövelt források nem a migránsok beáramlásának a megszüntetését céloznák meg, hanem a migrációt ösztönöznék.
Vágólapra másolva!

Ennek érdekében a bevándorlást támogató migrációs és menekültügyi alap költségvetését a mostani háromszorosára, 10,4 milliárd euróra emelnék.

Ezekből a pluszforrásokból

a migránsok befogadását, valamint a hazánk számára elfogadhatatlan, kötelező betelepítési kvóták szerinti szétosztását finanszíroznák.

Ez számos más uniós tagállam számára is a legelfogadhatatlanabb eleme Brüsszel újratervezett migrációs politikájának, így nyilvánvalóan

az ehhez történő forráselkülönítést Magyarország elutasítja.

Migránsok a görög-macedón határ közelében Forrás: MTI/EPA/Nake Batev

A költségvetés bemutatása előtt egyetértés volt valamennyi tagállam között abban, hogy a 2015 óta zajló migrációs válság tapasztalatainak tükrében

Bár a testület majdnem megnyolcszorozná, 2,7 milliárd euróról 21,3 milliárd euróra emelné az uniós határvédelmi forrásokat, a mostani javaslat alapján mégsem a tagállamokat támogatná határvédelmi kötelezettségeik ellátásában, hanem egy uniós bürokratikus szervezetet, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget (Frontex) erősítené meg.

A magyar álláspont szerint

a nemzetállamok és nem egy ügynökség feladata, hogy megfelelően lezárja és megvédje a külső határainkat a migránsok beáramlásával szemben,

így a tagállamokat kell pénzügyileg finanszírozni ezen feladataik megfelelő elvégzésében.

Az új költségvetési javaslatban a migránsok hosszú távú integrációjának anyagi támogatása teljes egészében a kohéziós politika forrásaiból valósulna meg.

Ez abban is megnyilvánulna, hogy a tagállamok minden harmadik országból érkező migráns befogadása után évente 120 000 forint (kb. 400 euró) bónusz támogatást kapnának.

Ez elfogadhatatlan, mert az érkezők integrációja nemzeti hatáskörben lévő feladat, így

az ehhez szükséges forrásokat is a migránsokat befogadó tagállamoknak kell biztosítaniuk.

Ez a javaslat ebben a formában nem jelent más, mint a kevésbé fejlett közép-kelet-európai országoknak szánt pénzügyi források egy részének az elvételét, amit majd

olyan fejlettebb tagállamok kapnának meg, amelyek behívták a migránsokat Európába.

A migráció EU-n kívül történő kezelése az egyik legnagyobb előttünk álló feladat, így az is érthetetlen, hogy

Az Európai Unió három éve küzd a migrációs válság okozta problémahalmazzal, a tagállamoknak mostanra sikerült egyetértésre jutniuk abban a kérdésben, hogy

a külső határvédelem megerősítése és a migrációs hullámnak az EU területén kívül történő megállítása a prioritásuk,

így érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a Bizottság miért egy ezekkel az egyértelmű célokkal ellentétes, a migrációt ösztönző javaslatot tett le az asztalra.