A román miniszterelnök elfelejtette, hogy kivel találkozott

2018.06.17. 20:22

Fordítva tűzték fel az észt zászlót a konstancai észt tiszteletbeli konzulátus avatóünnepségén. A tévedést Jüri Ratas észt miniszterelnök vette észre és javította ki. A komédiát Viorica Dancila miniszterelnök tovább tetézte azzal, hogy a sajtótájékoztatón elfelejtette az észt kormányfő nevét.

A Maszol.ro című erdélyi magyar lap információi alapján a tiszteletbeli konzulátus avatóünnepségén az esemény szervezői úgy tűzték fel az észt nemzeti lobogót, hogy a fehér színű sáv került felülre.

A tévedést az éppen beszédet tartani készülő észt miniszterelnök vette észre.

Jüri Ratas megfordította a zászlót, és csak azután kezdte el beszédét.

Ezt követően csak fokozta a helyzetet Viorica Dancila, Románia miniszterelnöke. Annak ellenére, hogy a napokban hivatalos látogatáson vett részt Észtországban, és Jüri Ratassal együtt utazott Tallinnból Konstancára,

a sajtótájékoztatón elfelejtette az észt miniszterelnök nevét.

Csak a keresztnevét tudta kimondani, ezért kétségbeesetten várta a segítséget a tanácsosaitól.

Minderről videó is készült.