Donald Trump: az illegális bevándorlás szörnyű dolog

Történelmi találkozó, Kim Dzsongun, Donald Trump, GALÉRIA
Donald Trump amerikai elnök integet, mielőtt elindul Szingapúrba. Trump június 12-én találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel a Sentosa szigetén található Capella Hotelben
Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök szörnyű dolognak nevezte az illegális bevándorlást és azt mondta, a határon kialakult válságot meg kell oldani.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök a kisvállalkozók országos szövetségének washingtoni tanácskozásán fejtette ki álláspontját, reagálva az Egyesült Államokban kibontakozott heves vitákra is.

Szerinte

Donald Trump Forrás: AFP/Saul Loeb

Az illegális bevándorlók "Mexikón keresztül jönnek, Mexikó semmit sem tesz értünk, pedig megállíthatnák őket, nagyon, nagyon szigorú törvényeik vannak" - tette hozzá az elnök.

Majd azt állította, hogy

a sajtó segíti a bűnöző migránsokat.

Az elnök védelmébe vette a gyermekeket szüleiktől elválasztó gyakorlatot.

Közölte, "nem akarja, hogy a gyermekeket elvegyék a szüleiktől", de erre szükség van, mert az amerikai hatóságok pert indítanak a szülők ellen tiltott határátlépésért.

A büntetőper megindítását az elnök szükségesnek nevezte.

Külön kihangsúlyozta: meg akarja oldani a határon kialakult válságot, ezért felhatalmazást ad és erőforrásokat biztosít a határvédelmi szerveknek, hogy

Trump utána bejelentette: nemsokára intézkedést hoz annak érdekében, hogy

Ezt egyébként áprilisban Honduras esetében már megígérte, májusban pedig - egy migrációról tartott kerekasztal-beszélgetésen - azt mondta, hogy készülőben van a tervezet a segélyek visszatartására, és méghozzá ez minden olyan országot érint majd, ahonnan illegális bevándorlók nagy tömegei indulnak az Egyesült Államokba.

Beszéde végén az elnök széles mozdulatokkal átölelte a pódium szélén álló amerikai zászlót.

Donald Trump kedden a kora esti órákban a kongresszusban tanácskozik republikánus törvényhozókkal a bevándorlási törvénytervezetről.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője a kongresszusban újságíróknak azt mondta: a republikánus politikusok kedden tanácskoztak, és

egyetértenek abban, hogy a törvénytervezetben szerepeljen az illegális bevándorló családok egészének fogva tartása,

vagyis a gyermekeket ne válasszák el a szüleiktől.

"Megértem az elnököt, aki a probléma megoldására szólított fel bennünket, de ehhez nyilvánvalóan kétpárti egyeztetésre van szükség" - tette hozzá McConnell szenátor.

Közben az Egyesült Államokban egyre hevesebbé válik a vita az illegális bevándorló családok tagjainak a szétválasztásáról.