Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy nagybányai kislányt

Vágólapra másolva!
Az ötéves kislány holttestét egy elhagyatott nagybányai romos épületben találták meg. A rendőrök DNS-mintákat vettek a településen élő férfiaktól, hogy kiderüljön, ki ölte meg brutális kegyetlenséggel a gyereket. Egyelőre azonban nem találják a brutális gyilkost.
Vágólapra másolva!

Az ötéves kislány, Estera április 30-án játszani indult el otthonról egy Nagybányához közeli romos épülethez. Mivel nem ért haza a megbeszélt időre, a szülei keresni kezdték.

A félmeztelen holttestét az épületek között találták meg

még aznap, nem sokkal éjfél előtt.

A Libertatea.ro szerint a kislány sérülései alapján a kriminológusok arra gyanakszanak, hogy egy 14-16 év közötti, vékony testalkatú fiú erőszakolhatta és ölhette meg Esterát. A gyerek nemi szervén ugyanis olyan sérüléseket találtak, amely alapján azt feltételezik, hogy az aktust nem követte ejakuláció, vagyis

az erőszakoló megijedhetett, ezért verhette fejbe

- valószínűleg egy téglával - a kislányt.

A rendőrök szerint Estera segítségért kiáltott, ettől ijedhetett meg a fiú.

A nyomozás során DNS-mintákat vettek a Nagybányán és környékén élő fiatal fiúktól. A román nyelvű portál szerint több tucatnyi 12 és 18 év közötti fiúnál végeztek vizsgálatot pszichológusok. Egyelőre eredménytelenül.

A rendőrök biztosak benne, hogy olyasvalaki követte el a gyilkosságot, akit ismertek a helyiek, hiszen egy idegen azonnal szemet szúrt volna nekik. Feltételezik, hogy Estera is ismerte a fiút, aki egy szelet mogyorós csokival tudta magával csalni őt a kietlen épületbe.