Meghalt a dél-koreai hírszerzés alapítója

2018.06.23. 09:05

Meghalt 92 éves korában Kim Dzsong Pil, a rettegett dél-koreai hírszerzés, a Koreai Központi Hírszerző Ügynökség (KCIA) alapítója, aki később kétszer is volt az ország miniszterelnöke - tudatta szombaton a néhai politikus titkára.

Kim Dzsong Pil 1961-ben kezdett politizálni, rögtön a sikeres katonai hatalomátvételt végrehajtó Pak Csong Hi mellé állt, és segített neki hatalma megszilárdításában a KCIA létrehozásával, amely részt vett az ellenzék elnyomásában, és számos jogsértés követett el. Kim vezette azokat a titkos tárgyalásokat is az 1960-as években, amelyek révén Szöul rendezte viszonyát Japánnal, amely a második világháború előtt gyarmatosította Koreát.

Kim Dzsong Pil először 1971 és 1975 között, Pak Csong Hi katonai diktatúrája idején volt miniszterelnök, majd a dél-koreai rendszerváltás után, 1998 és 2000 között Kim De Dzsung elnöksége idején lett ismét az. A sors iróniája, hogy Kim De Dzsungot ellenzéki politikus korában, a diktatúra idején, 1973-ban éppen a Kim Dzsong Pil által alapított KCIA próbálta meg meggyilkolni.

Kim Dzsong Pil a három Kim korszakának nevezett időszak egyik meghatározó alakja volt a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben Dél-Koreában, Kim De Dzsonggal és Kim Jong Szammal együtt. A nyolcvanas években, egészen Cson Du Hvan katonai diktatúrájának végéig, az 1987-es demokratikus rendszerváltásig mindhármukat eltiltották minden politikai tevékenységtől.

A KCIA-t 1981-ben Nemzetbiztonsági Tervező Ügynökséggé (ANSP), 1999-ben pedig Nemzeti Hírszerző Szolgálattá (NIS) nevezték át.