Véletlenül engedték ki a börtönből, a felesége azonnal visszavitte

Vágólapra másolva!
Egy amerikai börtön őrei véletlenül összetévesztettek két rabot, így nem azt engedték haza, akit kellett volna. A férfi egyből hazament, de két óra múlva már újra a rácsok mögött volt.
Vágólapra másolva!

A 38 éves James Rynerson egy coloradói börtönben tölti a büntetését, Mesa megyében. Az őrök véletlenül engedték szabadon a 35 éves Marvin March helyett.

Rynerson korábban egy cellában volt Marchcsal, akit később áthelyeztek egy másik cellába. Az áthelyezésről nem készült feljegyzés, így mikor elérkezett a szabadon engedésének napja,

az őrök automatikusan a régi cellájához mentek, és kiengedték az egyetlen rabot, aki abban a cellában tartózkodott, vagyis Rynersont.

A férfi nem szólt a tévedésről, kiengedése után egyenesen hazament - írja az Independent. A felesége azonban valószínűleg nem örült annyira ennek tévedésnek, ugyanis azonnal autóba ült a férjével, és visszavitte őt a börtönbe.

A férfi kevesebb mint két órával a szabadulása után már újra a börtönben ült.

A börtönőrök egyébként akkor jöttek rá a tévedésre, amikor March rákérdezett, mikor engedik szabadon.