Olaszország egyetlen migránst sem fogad vissza

Vágólapra másolva!
Olaszország nem fog visszafogadni a területén elsőként regisztrált, majd Németországban feltartóztatott egyetlen migránst sem – mondta Giuseppe Conte olasz kormányfő az uniós csúcs után. Emmanuel Macron francia államfő szerint Európának még sokáig kell együtt élnie a migrációs nyomással.
Vágólapra másolva!

Olaszország nem tett konkrét kötelezettség-vállalást, így nem fog visszafogadni a területén elsőként regisztrált, majd Németországban feltartóztatott egyetlen migránst sem – közölte Giuseppe Conte, az új olasz kormányfő az uniós csúcstalálkozót követően.

Conte kilátásba helyezte, hogy Olaszország eljárást indíthat azon uniós tagországok ellen, amelyek nem tartják tiszteletben az elfogadott migrációs megállapodásban foglaltakat. Elmondta azt is, hogy a migrációs nyomás csökkentése érdekében Olaszország hozzájárult ahhoz, hogy további az Európai Unió forrásokat szabadítson fel afrikai partnerországok számára.

Macron: Nem szabad érzelmesnek lenni

A migrációs megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy Európán belül, a tagországok területén önkéntes alapon ellenőrzött menekültközpontokat hozzanak létre, fontos lépés és a frontországokkal való nagyfokú szolidaritást jelenti – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő. Macron aláhúzta: az uniós tanács kétnapos tárgyalása alatt elért eredmények mindenekelőtt a francia elképzelések megvalósulását hozta.

Ezek között kiemelte a külső határok védelmét, az unión kívüli műveleteket, a felelősséget, az európai szolidaritást, valamint a szorosabb védelmi együttműködést, amelyek szerinte felelős válaszok az Európa előtt tornyosuló kihívásokra. Kijelentette, hogy Európának még sokáig kell együtt élnie a migrációs nyomással.

Nem szabad azonban érzelmesnek lenni e tekintetben, Európának minden körülmények között ellen kell tudni állnia a kihívásoknak

saját értékeinek tiszteletben tartása és polgárai biztonságának megőrzése mellett - tette hozzá.