Hat métert repült egy kislány a felrobbanó ugrálóvárból, belehalt sérüléseibe

Anglia, ugrálóvár, baleset
Vágólapra másolva!
Meghalt egy kislány vasárnap délelőtt Angliában, miután leesett egy ugrálóvárról, ami a szemtanúk szerint felrobbant.
Vágólapra másolva!

Az ugrálóvárat a parton állították fel, Gorlestor Beachen. A szemtanúk szerint

az ugrálóvár egyszer csak felrobbant, és a rajta játszó kislány hat méter magasra a levegőbe repült, majd a földre esett.

Azonnal hívták a mentőket, a kiérkezésükig folyamatosan próbálták újraéleszteni a 4 éves kislányt, de hiába. A mentők a James Page-et kórházba vitték a gyereket, de olyan súlyosan megsérült, hogy már az orvosok sem tudták megmenteni az életét.

A rendőrség kordonokkal elkerítette a területet, vizsgálják a baleset körülményeit - írja a Daily Mail.

Az egyik szemtanú azt mondta, épp indult volna haza, amikor egy hatalmas robbanást hallott. Egy másik szemtanú szerint pedig a hőségben senkinek nem szabadna felengednie a gyerekét az ugrálóvárba.