Több halálos áldozata is van a romániai árvíznek

2018.07.01. 12:44

Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz Romániában. Az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk - derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.

Holtan találták meg vasárnap a moldvai Karácsonkő határában azt a 48 éves férfit, akit a hordalékfák kihalászása közben még szombaton sodort el a víz a több kilométernyire lévő Garnicea községben.
Egy Arges megyei férfi akkor vesztette életét, amikor lóháton próbált átkelni a megáradt patakon. Egy 81 éves Botosani megyei asszony pedig saját otthonában halt meg, amikor a zivatarok által megrongált házban rászakadt az átázott mennyezet. A hatóságok szerint vízbefulladt az a Vrancea megyei Poiana Cristei-en korábban eltűntnek nyilvánított 70 éves asszony is, akinek a holtestét szombat este találták meg.
A hatóságok szombaton 760, vasárnapra virradó éjszaka pedig további 45 embert lakoltattak ki az árvíz miatt. A legtöbbet - több mint hatszázat - Kovászna és Brassó megyében. A több napig tartó heves zivatarok következtében megáradt hegyi patakok több mint 250 házat és 14 főutat öntöttek el.
Vasárnap délben is szünetelt a közlekedés öt főúton és 13 megyei úton. Továbbra is járhatatlan egyebek mellett a Borszéket Karácsonkővel összekötő főút Poiana Teiului térségében és a Csíkkozmást Kézdivásárhellyel összekötő főút Kászonújfalu, illetve Kézdiszárazpatak térségében.
Hét megyei úton is szünetel a közlekedés, közöttük a Kézdivásárhelyt Kovászna városával összekötő úton Imecsfalva és Szentkatolna között.
A Brassó megyei Bodola községben a vasúti híd központi pillérét sodorta el az ár, a híd leomlott, már csak a vasúti pálya elemei lógnak a levegőben.
Vasárnap már csak elvétve fordulhatnak elő Romániában kisebb zivatarok, de a vízügyi szolgálat által az Olt felső szakaszára kiadott narancssárga, illetve a moldvai Szeret és Prut vízgyűjtő medencéjére kiadott sárga árvízvédelmi riasztás vasárnap estig érvényben marad.