Letartóztatták az Iszlám Állam egyik erkölcsi rendőrét Németországban

Vágólapra másolva!
A hírhedt terrorszervezet tagjának a német rendőrség gyanúja alapján az volt a feladata, hogy Irakban betartassa az ottani nőkkel az Iszlám Állam rendkívül szigorú öltözködésre vonatkozó törvényeit.
Vágólapra másolva!

A német hatóságok közölték, hogy letartóztattak pénteken egy 27 éves, Jennifer W. nevű nőt, aki

a gyanú alapján az Iszlám Állam tagja és részt vett Irakban a hírhedt terrorszervezet „erkölcsi rendőrségének" a működtetésében

- írja a Breitbart.

A vezetéknevét személyiségi jogokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra.

A hatóságok szerint az volt a feladata, hogy

illetve, ellenőrizze megfelel-e azok viselkedése az Iszlám Állam parancsainak.

Jennifer W. 2014 szeptemberében költözött Németországból Iraknak az Iszlám Állam által megszállt területére.

2016 januárjában Törökország fővárosába, Ankarába utazott annak érdekében, hogy az ottani német nagykövetségen útlevelet szerezzen. Ekkor a török rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, és Berlin kérésére kiadták a németeknek.Ennek ellenére eddig ismeretlen okokból Németországban szabadon engedték.