Leckéztetés helyett párbeszéd szükséges Lengyelországgal

Vágólapra másolva!
„Magyar képviselőként nagy öröm számomra, hogy ma Lengyelország miniszterelnökével vitatjuk meg közös jövőnket. Amikor Európa jövője a kérdés, egyet világosan látnunk kell, erős Lengyelország nélkül nem beszélhetünk erős Európai Unióról" - hangsúlyozta Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselője az Európai Parlament Európa jövőjéről folytatott plenáris vita kapcsán, amelyet Mateusz Morwiecki lengyel miniszterelnök részvételével tartottak Strasbourgban.
Vágólapra másolva!

„Alacsony színvonalú ideológiai viták és leckéztetés helyett párbeszédre van szükség Lengyelország és Európa jövőképének megértése érdekében" - emelte ki Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselője. „Képesek vagyunk-e ma az alapító atyák szellemében újra víziót adni Európának?" - tette fel a kérdést Hölvényi.

A néppárti politikus szerint elismerésre méltó, hogy

Lengyelország ma egyértelmű jövőképpel rendelkezik:

„Hiszen annak lehet világos víziója Európáról, akinek van nemzetképe és családképe".

„A visegrádi országok és benne legnagyobbként Lengyelország is Európa egészének problémáira keresi a választ. Még akkor is, ha ezért sok esetben alaptalan, arrogáns kioktatásban van részünk. Erről szólt a lengyel miniszterelnök mai beszéde. A barát az, aki érti a múltadat, hisz a jövődben, és elfogad olyannak, amilyen vagy. Psüjátyel to ktos, kto rozumie twojou psesuosty, viezsi w twojou psisuosty i akceptuje tyebie tákim, jákim jestes" - zárta írásbeli hozzászólalását a kereszténydemokrata képviselő.