Egy szomáliai migráns lett Sheffield polgármestere, kitiltotta Trumpot

Donald Trump Magid Magid
Vágólapra másolva!
Kitiltotta Donald Trumpot az angliai Sheffield városának nemrég megválasztott muszlim migráns hátterű polgármestere az általa vezetett településről, mert nem ért egyet az amerikai elnök politikai nézeteivel. Az Egyesült Államok elnöke persze nem is akart oda menni. Az ügyből diplomáciai botrány lehet.
Vágólapra másolva!

Május közepén választották meg a 28 éves, iszlám vallású Magid Magidot a félmilliós angliai Sheffield városának a polgármesterévé.

Donald Trump és Magid Magid Forrás: Origo

Magid Szomáliában született, és migránsként érkezett Nagy-Britanniába 1994-ben.

A köztársaságpárti, szélsőségesen migránsbarát és radikális baloldali Zöld Pártban kezdett el politizálni az utóbbi években.

A párt színeiben lett Sheffield polgármestere.

A migráns politikus elsősorban nem a brit város problémáival, hanem a globális politikával foglalkozik.

Már a kampányban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy mindenben ellentmondott Donald Trumpnak,

így többek között kritizálta a párizsi klímaegyezményből való amerikai kilépést, a terrorizmust támogató államokra kirótt beutazási tilalmat, az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését, az Egyesült Államok szerinte túl szigorú bevándorlási törvényeit, a nem létező „fehér szupremáciát” és természetesen az „iszlamofóbiát”.

Trump július 13-án Londonba érkezik, hogy részt vegyen a NATO-csúcstalálkozón.

A migráns polgármester a hír hallatán kijelentette, hogy

- írja a BBC.

Magid Magid a július 13-at a „Mexikó melletti szolidaritás” napjává nyilvánította.