Kidobtak egy nőt Legolandből, mert túl idős a játékhoz

nagoya, japán, legoland, hotel
Vágólapra másolva!
A 74 éves Yvonne Radcliff történetéből úgy tűnik, a LEGO nem korhatár nélküli játék többé. A szervezők magyarázkodnak.
Vágólapra másolva!

Yvonne Radcliff nagyot csalódott, amikor visszafordították az alig néhány napja nyitott birminghami Legoland kapujából. A park azzal a magyarázattal utasította ki a nőt, hogy

túl idős már a LEGO-hoz, és egyébként sem gyerekkel ment, így nem engedhették be.

A Daily Mail ezek után megnézte a Legoland honlapját, ahol azt írták, a parkba csak felnőtt kísérővel mehetnek be a gyerekek, és csak bizonyos napokon tartanak kizárólag felnőtt látogatóknak szóló programokat.

- mesélte az asszony.

A Legoland közleményt adott ki, amiben azt írták, a programokat és a helyszínt úgy alakították ki, hogy az a 3 és 10 éves gyerekeknek kedvezzen. Minden korosztálynak más és más eseményeket szerveznek, ezért bizonyos programokra egyáltalán nem engednek be felnőtteket. A szervezők szerint Yvonne Radcliff esetében ezért

szó sincs diszkriminációról.

A LEGO egyébként nagyon népszerű a brit felnőttek körében, a legnagyobb rajongók több száz fontot képesek elkölteni kedvenceikre. A Daily Mail felidézete például a 38 éves Simon Pickard történetét, aki havi 100 fontot is elkölt, hogy bővítse több mint 50 ezer darabos gigagyűjteményét.