Szijjártó: Trump után szabadon mondhatjuk, hogy nekünk Magyarország az első

2018.07.09. 21:09

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter exkluzív interjút adott a Breitbart című amerikai konzervatív lapnak. Szijjártó kijelentette, hogy Magyarország támogatja Donald Trump amerikai elnök hazafias gazdaság-, kereskedelem- és migrációs politikáját. 

A magyar diplomácia vezetőjét a Breitbart politikai rovatának a szerkesztő-helyettese, Amanda House kérdezte.

Szijjártó Péter már az elején közölte, hogy tiszteletben tartja az amerikai emberek döntését Donald Trump megválasztásával kapcsolatban és mi magyarok egyetértünk az „America First" (Amerikai az első) gondolattal is.

A külügyminiszter világossá tette, hogy Magyarország nem akar beavatkozni az Egyesült Államok belügyeibe.

A lap szerint az Orbán Viktor vezette magyar kormány komoly fejtörést okozott a globalista európai eliteknek.Szijjártó továbbá kijelentette:mielőtt megválasztották Trump elnököt, ha azt mondtuk Magyarország mindenekelőtt, rögtön nacionalistának, sőt fasisztának bélyegeztek minket. Azok, akik akkor kritizáltak emiatt, most már kicsit óvatosabbak ezzel kapcsolatban – tette hozzá.

Véleménye alapján nagyszerű azt mondani, hogy „Magyarország az első".Ennek következtében nekünk jól esik, ha Trump kijelenti, hogy neki márpedig Amerikai az első. Kinek kéne ezt mondania, ha nem az amerikai elnöknek? És mit kéne, hogy mondjon az amerikai elnök? Mi az első számára, ha nem az Egyesült Államok? Nekünk ez nyilvánvaló – fűzte hozzá Szijjártó.

Ellentétben azokkal a külföldi politikusokkal és tisztviselőkkel, akik támadják Trumpot a hazafias gazdaság-, kereskedelem-, illetve migrációs politikája miatt, a magyar külügyminiszter tudatta, hogy mi magyarok megértjük az amerikai elnököt, hiszen mi is hazafias gazdaságpolitikát folytatunk.Szijjártó szerint az Egyesült Államok is megértette, hogy az amerikai politikai gyakorlat és módszertan nem működik a teljesen más történelmi és kulturális háttérrel rendelkező országokban.

A magyar külügyminiszter itt egyértelműen Barack Obama bukott elnök elhibázott külpolitikai gyakorlatára utalt, aki látványos kísérletet tett arra, hogy befolyásolja a közép-kelet-európai régió országainak a belpolitikai életét.

A budapesti diplomácia vezetője üdvözölte, hogy a Trump adminisztráció – ellentétben a demokrata elődjével – nem akar beavatkozni a közép-kelet-európai államok belügyeibe.Természetesen a migráció kérdésében is támogatjuk Washingtont – tette hozzá a végén Szijjártó Péter.