Több mint 20 évet kaptak a legsúlyosabb törökországi bányabaleset felelősei

2018.07.11. 14:06

Háromszázan haltak meg 2014 májusában, amikor tűz ütött ki a somai bányában, a bányászok pedig a rossz liftek miatt nem tudtak a felszínre jönni.

A fő felelősöket 15 évtől 22 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntette a bíróság.

A pernek 51 vádlottja volt. Öt vádlott ült előzetes letartóztatásban, köztük a bányát működtető Somai Szénművek nevű részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke, Can Gürkan, a cég főigazgatója, Ramazon Dogru, az üzemeltetési igazgató, Akin Celik, a műszaki igazgató, Ismail Adali és a műszaki felügyelő, Ertan Ersoy.

Gürkan 15 évi, Celik és Ersoy 18 év 9 hónapi, Dogru és Adali pedig 22 és fél évi börtönbüntetést kapott "gondatlanságból okozott emberölés" miatt.

Forrás: AFP/Bulent Kilic

Az áldozatok hozzátartozói már a tárgyalóteremben kifogásolták a büntetések mértékét, ennek pedig hangot is adtak. A bíró kénytelen volt 10 perces szünetet tartani, hogy rendet teremtsen, de a dühös emberek visszatérve a tárgyalóterembe vizes palackkal dobálták meg a bírót. Ezt követően rohamrendőrök teremtettek rendet.

A Demirören hírügynökség arról számolt be, hogy az öt letartóztatott vádlottal együtt végül összesen 14 embert kapott börtönbüntetést. Őket 6 év 3 hónaptól 11 év 8 hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtották. Harminchét vádlottat viszont felmentettek, köztük Alp Gürkant, a Somai Szénművek részvénytársaság tulajdonosát.

Forrás: AFP/Bulent Kilic

A szénbányában 2014. május 13-án műszakváltás idején tűz ütött ki, amit állítólag egy transzformátor felrobbanása idézett elő. Megszűnt az áramszolgáltatás, így a lift sem működött. A baleset idején a bányában 787 ember tartózkodott. A szerencsétlenség végül 301 bányász halálát okozta.
A tragédiát követően az országban háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.