Lezuhant egy kisebb utasszállító repülőgép Dél-Afrikában

Vágólapra másolva!
Lezuhant kedden egy kisebb amerikai gyártmányú légcsavaros utasszállító repülőgép Dél-Afrikában, a szerencsétlenségnek legkevesebb egy halálos áldozata és mintegy húsz sérültje van - közölte az ER24 helyi mentőszolgálat.
Vágólapra másolva!

Johan Pieterse, a Tshwane mentőszolgálat szóvivője szerint a sérültek mindegyike súlyos vagy kritikus állapotban van.

Értesülések szerint a holland Martinair charterjárata röviddel a pretoriai Wonderboom repülőteréről történt felszállást követően zuhant le egy közeli gyárépületre. A történteket megörökítő felvételeken látható, ahogy

a Convair 340 típusú repülőgép füstcsíkot húzva emelkedett a levegőbe, majd tűnt el épületek takarásában.

Pieterse szerint a gyárépület területén is találtak két sérültet.

A tűzoltóság egyik szóvivője a SABC közszolgálati televíziónak elmondta: a repülőgépen közel 50 utasnak van férőhely, de kedden nem voltak ennyien a fedélzetén.

A sajtó úgy tudja,

a halott a pilóta, vagy a fedélzeti mérnök lehet,

tekintettel arra, hogy a holttestet a pilótafülkében találták. A dél-afrikai repülésbiztonsági hivatal vizsgálatot indított a történtek okának kiderítésére.

A Convair 340 az 1947-1954 között gyártott CV-240 alaptípus meghosszabbított, több férőhelyes változata.