Eltűnt egy 3 éves fiú, holtan találtak rá az autóban

2018.07.11. 10:56

A forró kocsiban találtak rá, egyelőre nem értik, hogyan került oda, és hogyan zárhatta be magát. 

A tragikus eset Tennessee államban történt még hétfőn - számolt be róla az ABC News.

A cikk szerint a kisfiút nagymamája bízta rá az egyik tinédzserre, hogy más gyerekek mellett vigyázzon az unokájára is. Amikor az asszony hazaért, nem találta otthon a gyereket.

A hároméves fiút a ház előtt parkoló autóban találták meg, de már nem tudták megmenteni az életét.

Egyelőre a rendőrség előtt sem világos, hogyan ülhetett be és zárhatta magára az autó ajtaját, amikor azzal előző nap parkoltak le.

A fiú több mint fél órát töltött a forró autóban, a városban aznap több mint 30 fokos hőség volt.

Az ABS News hozzátette, a 3 éves fiú már a 23. gyerek, aki hasonló körülmények között hal meg. Júliusban kiugróan magas az ilyen halálesetek száma. A tűző napon ugyanis gyorsan felszökik a hőmérséklet: mindössze 10 perc alatt akár a 40 fokot is elérheti.