Donald Trump: A bevándorlás maga alá gyűri Európát

TRUMP, Donald
Brüsszel, 2018. július 12. Donald Trump amerikai elnök sajtóértekezletet tart a NATO kétnapos brüsszeli csúcsértekezletének második napján, 2018. július 12-én. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Vágólapra másolva!
A NATO lényegesen erősebb, mint két nappal ezelőtt volt, az Egyesült Államok elkötelezettsége továbbra is szilárd - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az észak-atlanti szövetség kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően.
Vágólapra másolva!

- közölte sajtótájékoztatóján Trump, hozzátéve, hogy jelentős előrelépést sikerült elérni az értekezleten,

a katonai szervezet tagállamai lényegesen emelni fogják védelmi költségvetésüket.

Ezt személyes sikereként értékelte, mondván, egyik hivatali elődje sem tudott hasonló eredményeket felmutatni, a korábbi vállalások most váltak valódi kötelezettséggé.

Donald Trump amerikai elnök sajtóértekezletet tart a NATO brüsszeli csúcsértekezletén Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Az amerikai elnök leszögezte:

Arról számolt be, hogy jövő hétfőn tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

Kihangsúlyozta:

Újságírói kérdésre válaszolva Trump elmondta: sem barátnak, sem ellenségnek nem nevezné az orosz elnököt, elsősorban "vetélytársnak" tartja őt, aki Oroszországot képviseli.

Trump emellett beszélt arról is, hogy

Az ülésen egyértelműen figyelmeztetett: rendkívül körültekintőnek kell lenni, mert

a bevándorlás maga alá gyűri Európát.

Ő maga "erős álláspontot" képvisel a migrációt illetően, s valószínűleg - legalábbis részben - emiatt nyerte meg az amerikai elnökválasztást, ahogyan a közelmúltbeli olasz választásokon is ez volt a meghatározó téma, és a britek is elsősorban a bevándorlás miatt döntöttek az EU-ból való kilépés mellett. Utóbbi téma kapcsán kiemelte:

nem biztos abban, hogy a britek arra a tervre voksoltak, amelyet múlt csütörtökön mutatott be a londoni kormány, s amely miatt a kabinet több tagja is lemondott a hét elején.

Donald Trump a német kormánnyal kapcsolatos vitájáról megjegyezte:

nagyon tiszteli Németországot, a kapcsolata pedig kiváló Angela Merkel kancellárral.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tudatta, "őszinte" megbeszélést folytattak a tagállami vezetők,

és ennek már látszik a hatása, az amerikai elnök beiktatása óta a szövetségesek korábban soha nem látott mértékben, 41 milliárd dollárral emelték védelmi költségvetésüket.

Angela Merkel német kancellár arról számolt be, hogy a NATO-tagországok nagyon komoly megbeszélést folytattak a védelmi kiadásokról,

és határozottan elkötelezték magukat amellett, hogy komolyan hozzájárulnak a költségekhez, alkalmazkodva a változó biztonsági helyzethez.

"A szövetségesek egyetértettek, hogy változnia kell a védelemre vonatkozó tehermegosztásnak, méltányosabbá kell tenni azt. Az ülésen mások mellett magam is világossá tettem, hogy ezen az úton járunk" - fűzte hozzá.