Ismét az ENSZ előtt Soros migránscsomagja

Vágólapra másolva!
Pénteken tárgyal utoljára New Yorkban a Soros György által gyakorlatilag tollba mondott migrációs csomagjáról az ENSZ. A dokumentum valójában egy afrikai migrációs csomag, a haszonélvezője Afrika, az elszenvedője pedig Európa. Az ENSZ migrációs csomagja rendkívül veszélyes, mert megváltoztatná az európai társadalmak összetételét, veszélyezteti tehát az identitásunkat, a kultúránkat és a biztonságunkat is. A szövegezésben központi szerepe volt Louise Arbournak, aki Soros dolgozója, beosztottja volt, később pedig Soros György személyesen tüntette ki.
Vágólapra másolva!

2018. július 13-án tartják New Yorkban az ENSZ migrációs csomagjának utolsó tárgyalási fordulóját. A tárgyalási folyamatok ellenére

az ENSZ migrációs csomagja továbbra is egy szélsőségesen migránspárti dokumentum, amely egyoldalúan közelít a migrációhoz,

és nem veszi figyelembe az európai országok érdekeit.

Veszélyes a tervezet

Az ENSZ migrációs csomagja valójában egy afrikai migrációs csomag, a haszonélvezője Afrika, az elszenvedője pedig Európa. Az ENSZ migrációs csomagja rendkívül veszélyes, mert megváltoztatná az európai társadalmak összetételét, veszélyezteti tehát az identitásunkat, a kultúránkat és a biztonságunkat is.

Ezzel szemben a magyar álláspont az, hogy magyar Magyarországot szeretnénk és európai Európát. Csak mi, magyarok dönthetjük el, hogy kit engedünk be a hazánkba, és kivel akarunk együtt élni.

A magyar kormány nem fogadja el azt az állítást, hogy a multikulturális társadalom értékesebb, mint egy homogén, rendezett társadalom.

A globális migrációs csomag olyan pontokat tartalmaz, amelyek kívánatos folyamatként írják le a népvándorlást.

Az ENSZ migrációs csomagja szerint a migráció egy jó dolog, és ösztönözni kell Forrás: AFP/Elvis Barukcic

A migráció növeli a bűnözést

A magyar álláspont szerint a migrációt nem megszervezni, nem irányítani, nem menedzselni kell, hanem megállítani. A migráció rossz és veszélyes folyamat, ami megállítható, és meg is kell állítani.

A migráció nemzetbiztonsági kockázat, az elmúlt három évben 29 terrortámadást követtek el bevándorló hátterű terroristák, több mint 330 embert megöltek, és több mint 1300-at megsebesítettek.

A migráció párhuzamos társadalmak kialakulásához vezet, és növeli a bűnözést. A magyar álláspont szerint a migráció nem alapvető emberi jog. Ezzel szemben alapvető emberi jog, hogy a magyar emberek biztonságban élhessenek a hazájukban.

Az ENSZ migrációs csomagja szerint a migránsoknak – jogi státuszuktól függetlenül - az egész útjuk során minden szolgáltatást biztosítani kell a tranzitországokban és a célországban is. A magyar álláspont szerint mindenkinek abban kell segíteni, hogy ott tudjon emberhez méltó életet élni, ahol megszületett. Ha ez nem lehetséges, akkor abban kell segíteni, hogy a hazájához legközelebbi ponton tudjon megfelelő körülmények között élni, és a konfliktus lezárása után visszatérhessen a szülőföldjére.

A Soros által tollba mondott ENSZ-tervezet legnagyobb nyertese Afrika lenne Forrás: AFP

Migráció helyett a családok támogatása

A migrációs csomag szerint nem szabad különbséget tenni egy ország adófizető polgárai és a migránsok között a számukra nyújtott állami szolgáltatások területén. Ez azt jelenti, hogy

egy évtizedek óta Magyarországon dolgozó és adót fizető magyar ember és egy határsértéssel érkező illegális migráns ugyanazokra az állami szolgáltatásokra jogosult.

A migrációs csomagban az áll, hogy a migráció a legjobb válasz a demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra. A magyar kormány a migrációt elutasítja, nem a migrációt, hanem a magyar családok támogatását, erősítését tartja jó válasznak a kihívásokra.

A csomag teljes mértékben zárójelbe teszi az emberek jogát a biztonsághoz, mert meg akarja tiltani, hogy a migránsok személyes adatait átadják a kiutasításokkal foglalkozó bevándorlási hatóságoknak. Vagyis hiába lehetne tudni, hogy illegálisan tartózkodnak egy országban, nem lehetne kiutasítani őket.

A magyar kormány szerint nem a migránsokat, hanem a magyar családokat kell támogatni Forrás: AFP/Fadel Senna

Soros embere is ott lesz

Elképesztő eleme a javaslatnak, hogy már a migránsok megindulását megelőzően képzési programokat indítanának nekik. Mindez pedig világosan mutatja, hogy

Soros György is nagy erőkkel felügyeli a migrációs csomag tárgyalási folyamatát.

Az ülésen személyesen vesz részt Soros György megbízottja Louise Arbour migrációval foglalkozó főtitkári különleges képviselő, aki a Globális Migrációs Csomag alapját képező dokumentumot is készítette (Migration Works for All).

És, hogy Louise Arbour mit gondol a migrációról? Nos, az általa készített dokumentumban a következőket olvashatjuk:

  • Népszerűsíteni kell a migrációt, és hangsúlyozni a pozitív hatásait.
  • Segíteni kell a migránsok családegyesítését.
  • Félrevezető a migrációt önmagában fenyegetésként kezelni. A migráció ellen meghozott biztonsági intézkedések aggodalomra adnak okot, és veszélyeztetik a migránsok (!) biztonságát.
  • Megbízható útvonalakat kell kialakítani olyan migránsok számára, akik nem minősülnek nemzetközi menekültnek, de leküzdhetetlen akadályokkal néznek szembe az otthonukba való visszatérésnél.

Louise Arbour egy kanadai származású hölgy, aki korábban a Soros György által pénzelt brüsszeli székhelyű Nemzetközi Kríziscsoport vezérigazgatója volt.

A Nemzetközi Kríziscsoport tevékenysége több szempontból is aggályos, pénzügyi hátterét pedig a Nyílt Társadalom Alapítvány biztosítja.

Soros György jelenleg is a Nemzetközi Kríziscsoport igazgatóságának tagja, de fiát, Alexander Sorost is ott találjuk a kuratóriumi tagok között.

A tőzsdespekuláns személyesen tüntette ki legfőbb hívét

Soros György személyes jelenléte nem is olyan meglepő, ha megnézzük a szervezet tevékenységét. A Nemzetközi Kríziscsoport mindig a válságtól sújtott országokban jelenik meg, hogy befolyásolja a létrejövő tárgyalások menetét, és beavatkozzon az országok belügyeibe. Az ENSZ migrációs csomagját előkészítő Louise Arbour közel öt évig töltötte be a Nemzetközi Kríziscsoport vezérigazgatói pozícióját. Munkásságáért

Soros György személyesen tűntette ki a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom díjával 2010-ben.

Soros személyesen tüntette ki legfőbb migránspárti hívét Forrás: Origo

És van itt még valami. Az ENSZ tagállamainak vitája után a kitárgyalt migrációs csomagot - még az elfogadás előtt - megküldik a Nemzetközi Migrációs Konferencia főtitkárának, aki - micsoda véletlen - szintén nem más, mint Louise Arbour, és aki az utolsó egyeztetésen szintén befolyásolni tudja azt, hogy mi kerül a dokumentumba.

Vagyis Soros György embere ott van, amikor a migrációról szóló vitát elindítják, és ott van, amikor a vitát lezárják, a kör tehát bezárult.

A Nyílt Társadalom Alapítvány egyik igazgatója pedig háttérbeszélgetéseket folytat majd pénteken többek között a szélsőségesen bevándorláspárti Julian Pfäfflinnal, a német gazdasági együttműködésért és fejlesztésért felelős miniszterrel.