Nicaraguai kormányerők egy templomot megostromolva agyonlőttek két tüntető egyetemistát

Vágólapra másolva!
Nicaraguai kormányerők szombaton Managuában, az ország fővárosában két egyetemistát megöltek és mintegy húszat megsebesítettek, akik egy katolikus templomban kerestek menedéket.
Vágólapra másolva!

Helyi egyházi források szerint a rendőrök és paramilitáris erők több órán át lőtték az Isteni Irgalmasság-templomot, míg végre a katolikus egyház közvetítésére a bent rekedtek távozhattak onnan.

Tüntető diákok egy csoportja, amely előzőleg a Nemzeti Autonóm Egyetemen elbarikádozta magát, péntek este menekült át a közeli templomba.

Szemtanúk szerint közülük kettőt a kormányerők fejbe lőttek, egyet a templom területén, társát pedig a templom előtt felállított barikádon.

Azokon a videofelvételeken, amelyeket a szintén a templomban tartózkodó helyi újságírók készítettek, a diákok kétségbeesett segélykiáltásait lehet hallani. Péntek éjjel a plébánia egyik papja, kezében a pápai zászlóval kijött a templomból, hogy kieszközölje a súlyos sebesültek és a The Washington Post című amerikai lap munkatársának távozását.

Nicaraguában április közepén kezdődtek a zavargások, miután a biztonsági erők leverték a nyugdíjcsökkentések miatt kirobbant tüntetéseket.

Azóta a tiltakozások az egész országra átterjedtek.

A tüntetők Daniel Ortega elnök távozását követelik. Az egykori gerillavezér 1979 és 1990 között volt az ország elnöke, majd 2007-ben újra hatalomra került. Jelenlegi mandátuma 2022. januárig tart.

A tiltakozó mozgalom élén a diákok állnak. Április óta újra meg újra erőszakba torkolló összecsapásokra kerül sor a kormány támogatói és az ellenzéke között. Az összetűzésekben eddig már több mint 270-en haltak meg.