Hét percig volt halott, később lefestette, amit látott

2018.07.17. 17:18

A 60 éves Shiv Grewal, a Royal Shakespeare társulat tagja szívrohamot kapott otthon, amikor éppen feleségével, Alisonnal vacsorázott. A férfi hét percig technikailag halott volt. Miután visszatért, megfestette, amit akkor látott – írja a Mirror.

Azon az estén Shakespeare Sok hűhó semmiért darabjában játszotta Don Pedrót. Miután hazament feleségéhez, szívrohamot kapott. A színészt a mentősök próbálták újraéleszteni, de 7 percig technikailag halott volt. „Valahogy tudtam, hogy halott vagyok" – mondta később.

Tudtam, hogy az agyam haldoklik, és segítségért kiált. De azt is éreztem, hogy különváltam a testemtől. Olyan volt, mintha üres lettem volna, de mégis képes voltam érezni, érzékelni - mesélte -, ráadásul annak ellenére, hogy tudtam, hogy halott vagyok, úgy éreztem, még van esélyem. Vissza akartam térni az életemhez, a feleségemhez.

Végül teljesült a kívánsága.

Miután a férfi kórházba került, sürgősségi műtéten esett át, ami alatt stentet (érbe ültetett rácshengert, amit koszorúér-betegség esetén szoktak beültetni) helyeztek a teljesen eltömődött artériába. Egy hónapig feküdt kómában, mert az agya nem kapott elég oxigént, emiatt pedig epilepsziás rohamot kapott.

Bár öt év telt el a szívrohama óta, még mindig nem tudott visszatérni a színpadra, mert a beszédközpontja és a koordinációs központja is sérült, és ez még mindig problémát okoz számára a mindennapokban.

A színész gyógyulása során rehabilitációs célból is elkezdte megfesteni, hogy mit látott akkor, amikor néhány percig halott volt. A festményekből kiállítás nyílt, amit „Reboot" címmel mutatnak be Londonban. Ez emlékeztet mindarra, ami akkor történt velem – mondta.