Többen meghaltak, összedőlt két épület Indiában

2018.07.18. 07:30

A szomszédos házra dőlt egy épülő ötszintes ház az indiai főváros, Újdelhi környékén kedd este, legkevesebb négy ember meghalt, sokan a romok alatt rekedtek - közölte szerdán a rendőrség.

A baleset a fővárostól 40 kilométerre keletre, Sarma településen történt.

Kumár Szingh, a fővárosi tűzoltóság főparancsnoka azt mondta, hogy legalább 12 munkás tartózkodott az épülő házban.

Eddig négy holttestet emeltek ki a romok alól, de még legalább egy tucat ember után kutatnak a mentők.Forrás: AFP/Str

A mentők eddig négy holttestet találtak. Az első épület leomlása miatt ledőlt a mellette álló négyszintes ház is. Ez utóbbit két éve adták át, és csak egy család lakta.Egy biztonsági őr és néhány ember tartózkodott benne a baleset idején.

Az indiai katasztrófa-elhárítási erők tagjai dolgoznak a romok között az Újdelhi közelében fekvő Greater Noidában, miután összedőlt egy lakóépület 2018. július 18-án.Forrás: MTI/AP/Altaf Kadri

Több mint száz kutató-mentő érkezett a helyszínre darukkal, kőtörő kalapácsokkal és láncfűrészekkel. Egyes helyeken beton vasvágóval metszik el a fémrudakat, hogy eljussanak a romok alá szorult emberekhez. A műveletben mentőkutyákat is bevetünk - mondta a helyi katasztrófavédelem tisztviselője.

Indiában egyre gyakoribbak a házomlások a gyors iramú építkezések miatt.Forrás: AFP/Str

Az épülő ház tulajdonosát és két munkatársát őrizetbe vették, hogy kihallgassák őket. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
A házomlások India-szerte egyre gyakoribbak, miután a gyorsan növekvő városokban rohamosan emelkedik a lakások iránti kereslet, ami a korrupcióval párosulva gyakran vezet súlyos tervezési és kivitelezési hibákhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK