Egy iráni-svéd feminista politikus Amerikába deportálná az izraeli zsidókat

Izrael, zászló
An israeli flag seen near the Jewish Cemetery on the Mount of Olives in Jerusalem. Wednesday, 14 March 2018, in Jerusalem, Israel. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Az utóbbi időszakban egyre több botrány robbant ki a svédországi Feminista Kezdeményezés (Feministiskt Initiativ) nevű párt körül. Az egyik képviselőjelöltjük Amerikába deportálná a zsidókat, a volt elnökükről pedig kiderült, hogy plagizálta a doktori disszertációját és bántalmazott egy embert.
Vágólapra másolva!

Az Iránban született, iszlám vallású 38 éves

Oldoz Javidi a szélsőbaloldali Feminista Kezdeményezés politikusa és a párt egyik képviselőjelöltje

a szeptemberi parlamenti választásokon.

A civilben színésznőként tevékenykedő radikális politikus azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy múlt pénteken egy rendkívül botrányos interjút adott, amelyet ráadásul feltöltöttek a párt honlapjára – írja a Times of Israel.

Oldoz Javidi arról beszélt többek között, hogy szerinte

az Egyesült Államok és Izrael is „ellopta" a területét másoktól, Amerika az indiánoktól, míg a zsidó állam a palesztinoktól.

Véleménye alapján a helyzetet úgy lehetne megoldani, ha

Az interjú óriási felháborodást váltott ki a svéd közvéleményben, a helyi zsidó közösség egyik meghatározó tagja, Annika Hernroth-Rothstein szerint

az iráni származású képviselőjelölt terve a nácik „végső megoldásához" hasonló,

amely arra irányult, hogy fizikailag semmisítse meg a zsidó embereket.

Oldoz Javidi közben néhány tucat társával

elindult egy hajón palesztinai Gázai övezet felé, abból a célból, hogy követelje a térség tengeri blokádjának a feloldását.

Miután 2007-ban Gázában a nemzetközi közösség által elismert Palesztin Hatóságot a Hamász nevű terrorszervezet kiszorította a hatalomból, válaszként az Izraeli Haditengerészet blokád alá vette a várost és környékét.

A botrány hatására már hajón lévő politikus azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy

Ugyanakkor ennek tükrében nem érthető, hogy miért került fel az interjú a párt honlapjára, ha tényleg nem tükrözi annak a hivatalos álláspontját.

A svéd feminista pártnak korábban is voltak zűrös ügyei.

2018 februárjáig a politikai tömörülés elnöke az Ungandában született Victoria Kawesa volt, aki állandóan

rasszizmussal és szexizmussal vádolta a svéd társadalmat.

Victoria Kawesa Forrás: Wikimedia Commons

2017 áprilisában eljárás indult ellene, mert kiderült, hogy plagizálta a doktori disszertációját.

A politikus a Linköpingi Egyetem egyik kutatójának lopta el a projektjét még 2013-ban és azt használta fel a saját disszertációja megírása érdekében a Södertörni Egyetemen.

Ezért

a Stockholmi Kerületi Bíróság 13 ezer korona kártérítés megfizetésére kötelezte.

2018 januárjában Victoria Kawesa a fővárosi metróban megütött egy ellenőrt, mert az számon kérte, hogy a politikus jegy nélkül akar felszállni a tömegközlekedési eszközre.

A feminista szerint viszont az ellenőr ütötte meg őt először.